Az ügynök halála című dráma pénteken látható a Hevesi Sándor Színházban

A Hevesi Sándor Színház felkérésére Lukáts Andor Kossuth-díjas színművész-rendező állítja színpadra az amerikai Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját.

PEZ_6194 

– Még nem játszottam és nem is rendeztem ezt a darabot, de nagyon sokszor elolvastam. Meg is viselt, egy részletén megakadtam, nehezen mozdultam belőle, mert annyira érzem az azonosságot – mondta a tegnapi próba előtt a Jászai-díjas érdemes művész vendégrendező. – Ez a család összedőlésének a pillanata, amikor a nagyobbik fiú elmondja az apjának, mit gondol róla.

– Azzal kapcsolatban, hogy miért futott ki a talaj a fiú alól?

– Igen. Bár nincs kimondva az ok. Pedig volna rá alkalma egyszer még az anyja előtt is. Kiderülhetne, miért tűnt el a gyerekből a szeretet az apja iránt. Mi történt, mit látott, amikor egyszer Bostonban kamaszként meglátogatta.

Miről van szó?

Willy Loman, akit Farkas Ignác Jászai-díjas színművész alakít, öregedő ügynök, de nemhogy fel, inkább egyre lejjebb kerül a munkaadóinál, pedig azt az álmot kergeti, hogy ő és a fiai, Biff és Happy (Mihály Péter, Ticz András) is sikeres, jól menő amerikaiként élhetnek. Ez nem sikerül, az apa mégsem tud szembenézni a kudarc benne rejlő okaival. A megoldás, amit választ, súlyos döntés.

– Ahogy szétesik a család, az apa küzdelme, a teher, amit a gyerekeire tesz, mindez telibe talál, felteteti velünk a kérdést saját magunknak, hogy mit ér a szeretet, mi a lényege. Az őszinteség nagyon fontos, nem lehet mellébeszélni hosszú ideig, mert minden visszaüt – folytatta Lukáts Andor. – Általában ezekben a történetekben a szeretet gyűlöletté válik. S akkor menthetetlen a viszony a családban. Willy bűnei feloldását a látomásoktól várja, de ott sem tudja. Ebből semmi sincs kimondva. „Csak” végignézzük, egy ember hogy megy tönkre. A munkahelye nem becsüli meg, miközben a főnökei dőzsölnek, neki csak vacak bér jut, végül lapátra is teszik, miközben a fiai el se tudtak indulni az életbe. Körülöttünk hány hasonló sorsot látunk? Bizonyos helyzetekben semmit nem ér az emberi élet... Biff 38 évesen egyáltalán nem találja a helyét, a kisebbik életkimenetele is hasonlatosnak ígérkezik a bátyjáéhoz. Az élősködést érzik magukon mindhárman.


A dráma a megszületésekor, 1949-ben az amerikai álom mögé nézett, a mai egerszegi színlap szerint a bőröndjeit kétségbeesetten hurcoló „Willy Loman sorsa ma már közép-európai valósággá, hétköznapi szorongássá vált”.

Arthur Miller egyik legismertebb drámájáról van szó, amely Pulitzer- és Tony-díjat hozott neki. A darabot egyébként először a Broadway-n mutatták be 1949 februárjában, idehaza pedig tíz év múlva láthatta a magyar közönség a Nemzeti Színházban Tímár Józseffel, Kálmán Györggyel, Kállai Ferenccel.

A zalaegerszegi változatban a már említett főszereplőkön kívül láthatjuk Az ügynök halálában Ecsedi Erzsébetet, mint Willy feleségét, Helvaci Ersant, a Soós Imre-díjas Lőrincz Nikolt, Bellus Attilát, Kiss Ernőt, Szakály Aurélt, Kovács Virágot, Katona Leventét, Kováts Dórát, Kiss Szilviát. Ők bújnak a pénteki premieren s a továbbiakban Pető Kata tervező jelmezeibe, s játszanak Khell Csörsz díszletei között.

– Ön szívesen játszaná Willyt?

– Hajaj, nagyon – mondta Lukáts Andor.

 

Arany Horváth Zsuzsa

2018. március 1.

Zalai Hírlap