Székely János: CALIGULA HELYTARTÓJA

drámacaligula

 

 

 

 

 

 

 

 

A történet Kr. u. 39-41. között játszódik Júdeában. Petroniusnak, Caligula császár helytartójának parancsot kell végrehajtania: be kell vinnie a császár szobrát a jeruzsálemi templomba. A zsidó nép számára elképzelhetetlen, hogy a szobor bekerüljön a templomba. És nemcsak elképzelhetetlen, hanem lehetetlen, mert, ha mégis megteszik, a templom megszűnik számukra templomnak lenni, hiszen az Úr akkor onnét kiköltözik, eltávozik, mihelyt belépnek a szoborral. „És nem marad más, csak egy üres csarnok, amely talán jó Caligulának, de nem az Úrnak.” Hogy tud Petronius egyszerre hűséges lenni császárához és lojális az alattvalókhoz?

Székely János erdélyi költő, író e lehetetlen helyzetbe helyezi a főhősét. Drámájában azt vizsgálja, hogyan működik az ember embersége, akár a hatalmat gyakorolja, akár ki van szolgáltatva a hatalomnak. Azt kérdezi, hogy meddig terjed a szabadságunk? Egyáltalán létezik-e szabadság? Áruló-e az, aki az emberséget választva szembeszáll a hatalommal?      

SZTARENKI PÁL

 

Szereposztás: 

Petronius, Caligula szíriai helytartója - Farkas Ignác  Jászai-díjas #caligula_szorolap_eleje-Medium-
Decius
, Caligula állandó követe - Kiss Ernő  Jászai-díjas
Lucius,
Petronius segédtisztje - Hertelendy Attila
Probus, Petronius segédtisztje - Szakály Aurél
I. Agrippa, Palesztina királya - Bellus Attila
Barakiás
a jeruzsálemi templom főpapja - Balogh Tamás
Júdás, zsidó politikus - Andics Tibor

Továbbá: Häring Rudolf, Kisházi Gábor
 

Díszlet: Szlávik István Jászai-díjas
Jelmez: Cselényi Nóra Jászai-díjas   
Dramaturg: Madák Zsuzsanna, Sztarenki Pál
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó-Rendezőasszisztens:Kiss Szilvia

Rendező: Sztarenki Pál

 

Bemutató: 2018. január 12.

Az előadás főtámogatója: 

Flex_RGB_Lrg_r

 

 

 

 

 

Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. 

 # index


Kapcsolódó oldalak: