Madák Zsuzsanna

társulatunk tagja:         színházi nevelési szakember, dramaturg,portre-_la-femme

                          színész, rendező, a Tantermi Deszka szakmai vezetője

 

 

 

 

 

 

 

Madák Zsuzsanna 2011 óta vezeti a Hevesi Sándor Színház ifjúsági programját, a Tantermi Deszkát. A színházi nevelési programoknak nemcsak programvezetője, hanem rendezője is (Verona, 1301; Peter; Semmi, Cyber Cyrano; Völgyhíd; Csak Rómeó és Júlia...). Az általa vezetett ifjúsági programban az angolszász módszertant alkalmazza. A Tantermi Deszka előadásait számos oktatási intézménybe hívják országszerte, és a programokat rendszeresen meghívják hazai színházi fesztiválokra. A Tantermi Deszka keretén belül évente 85 előadást utaztatnak csapatával osztálytermekbe, amin több mint 2500 fiatal vesz részt.

Madák Zsuzsanna 2015 óta rendszeresen dolgozik a Csokonai Színházban is osztálytermi színházi nevelési előadások rendezőjeként, illetve más színházakban, társulatoknál is megfordul rendezőként (Vojtina Bábszínház, Káva Kulturális Műhely).


Született: Székesfehérvár, 1983. október 16.

Tanulmányok:

Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi-kar,esztétika-magyar szak, Budapest


2010 - Hevesi Sándor Színház társulatának tagja (színházi nevelési szakember, dramaturg, színész, rendező)

2009 - Ódium-art Művészeti Akciócsoport alapító tagja (művészeti projektfelelős, dramaturg, színész)

2008 - Ágens Társulat tagja (színész, dramaturg, rendező)

2003 - 2008. Vörösmarty Színház társulatának tagja (színész)

1997 - 2001. Vörösmarty Színház gyermekszereplője

 

Díjak, elismerések:

A 2017-es Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén a Jeruzsálem cím előadás (a Csokonai Színház produkciója; Madák Zsuzsanna az előadás rendezője, illetve író-dramaturgja) elnyerte a Magyar Teátrumi Társaság díját.

2014-ben Madák Zsuzsannát a La femme magazin beválogatta az 50 tehetséges magyar fiatal programjába.



Fontosabb fesztiválszereplések / meghívások:

2017. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle - Jeruzsálem (író-dramaturg, rendező, foglalkozásvezető)

2017. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle - Peter (író-dramaturg, rendező, foglalkozásvezető)

2017. DESZKA Fesztivál - Peter (író-dramaturg, rendező, foglalkozásvezető)

2016. BERGEN (Norvégia). Minifesztivál a Bergeni Egyetemen - Peter osztálytermi színházi nevelési előadás (író, rendező, foglalkozásvezető)

2016. BERGEN (Norvégia). Minifesztivál a Bergeni Egyetemen - Verona, 1301 osztálytermi színházi nevelési előadás (író-dramaturg, rendező

2016. fórum'16 (színházi nevelési programok szakmai találkozója) - Peter osztálytermi színházi nevelési előadás (író, rendező, foglalkozásvezető)

2016. fórum'16 (színházi nevelési programok szakmai találkozója) - Verona, 1301 osztálytermi színházi nevelési előadás (író-dramaturg, rendező)

2016. VIII. Kaposvári Nemzetközi ASSISTEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé - Semmi osztálytermi színházi nevelési előadás (rendező, dramaturg, színész foglalkozásvezető)

2016. VIII. Kaposvári Nemzetközi ASSISTEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé - Verona, 1301 osztálytermi színházi nevelési előadás (író-dramaturg, rendező)

2016. DESZKA Fesztivál - Közellenség (színész, dramaturg)

2016. DESZKA Fesztivál - Verona, 1301 osztálytermi színházi nevelési előadás (író-dramaturg, rendező)

2015. POSZT OFF - Semmi osztálytermi színházi nevelési előadás (rendező, dramaturg, színész, foglalkozásvezető)

2015. fórum'15 (színházi nevelési programok szakmai találkozója) - Semmi osztálytermi színházi nevelési előadás (rendező, dramaturg, színész, foglalkozásvezető)

2015. DESZKA Fesztivál - Semmi osztálytermi színházi nevelési előadás (rendező, dramaturg, színész, foglalkozásvezető)

2014. THEALTER Fesztivál - Kebab színház feldolgozó foglalkozással (színész, dramaturg, foglalkozásvezető)

2014. Vendégszereplés Budapesten a Jurányi Inkubátorházban, és három budapesti középiskolában - Cyber Cyrano osztálytermi színházi nevelési előadás (rendező, dramaturg, foglalkozásvezető)

2013. POSZT versenyprogram - Színésznők (színész, dramaturg)

2013. Vendégszereplés a Katona Jószef Színházban, az Aradi Kamaraszínházban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban - Kebab színház feldolgozó foglalkozással (színész, dramaturg, foglalkozásvezető)

2013. Fesztivál a határon (Kőszeg) - Csak Rómeó és Júlia... interaktív osztályteremszínház felkészítő és feldolgozó foglalkozással (rendező, dramaturg, színész, foglalkozásvezető)

2012. POSZT OFF - Csak Rómeó és Júlia... interaktív osztályteremszínház felkészítő és feldolgozó foglalkozással (rendező, dramaturg, színész, foglalkozásvezető)

Színházi nevelési programok (Tantermi Deszka):

Verona, 1301 (Shakespeare tragédiája nyomán) osztálytermi színházi nevelési előadás (Hevesi Sándor Színház, 2017)

Peter osztálytermi komplex színházi nevelési előadás (Hevesi Sándor Színház, 2016)

SEMMI osztálytermi színházi nevelési előadás (TIE) (Hevesi Sándor Színház, 2015)

Cyber Cyrano interaktív osztályteremszínház felvezető beszélgetéssel és feldolgozó foglalkozással (Hevesi Sándor Színház, 2013)

Kebab színház felkészítő foglalkozással (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Völgyhíd osztályteremszínház felvezető beszélgetéssel és feldolgozó foglalkozással (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Csak Rómeó és Júlia... interaktív osztályteremszínház felkészítő beszélgetéssel és feldolgozó foglalkozással (Hevesi Sándor Színház, 2011)

Scapin, a spanom! A Scapin furfangjai című előadás feldolgozó foglalkozása (Hevesi Sándor Színház, 2011)

Rendezések:

A Kékbolygó története osztálytermi színházi nevelési előadás (Csokonai Színház, 2017)

A száműzött herceg színházi nevelési előadás (Káva Kulturális Műhely, 2017)

Verona, 1301 (Shakespeare tragédiája nyomán) osztálytermi színházi nevelési előadás (Hevesi Sándor Színház, 2017)

Halak kora osztálytermi színházi nevelési előadás (Vojtina Bábszínház, 2017)

Jeruzsálem (Lessing és Ulrich Hub Náthán-története nyomán) osztálytermi színházi nevelési előadás (Csokonai Nemzeti Színház, 2016)

Peter osztálytermi színházi nevelési előadás (Hevesi Sándor Színház, 2016)

Verona, 1301 (Shakespeare tragédiája nyomán) osztálytermi színházi nevelési előadás (Csokonai Nemzeti Színház, 2015)

Janne Teller: Semmi (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Tasnádi István: Cyber Cyrano (Hevesi Sándor Színház, 2013)

Csak Rómeó és Júlia (Harlekin Bábszínház, 2012)

Háy János: Völgyhíd (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Csak Rómeó és Júlia... [társrendező: Sztarenki Pál] (Hevesi Sándor Színház, 2011)

Szodoma után (Ágens Társulat; bemutató: Kiscelli Múzeum altemploma, 2010)

Drámák:

Jeruzsálem (Lessing: Bölcs Náthán, Ulrich Hub: Náthán gyermekei című drámák nyomán; 2016)
Peter (Erlend Loe Naiv.Szuper, Roger Kurland Játszótér, J. M. Barrie Peter Pan a Kensington Parkban és Peter Pan és Wendy című regények által inspirálva; 2016)

Színpadi átiratok:

Verona, 1301 (Shakespeare tragédiája nyomán, 2015)

Szodoma után (Ugo Betti Bűntény a Kecskeszigeten című drámája, Abe Kobo A homok asszonya című regénye és a bibliai Lót-történet alapján; 2010)

A kisfiú meg az oroszlánok (Lázár Ervin kisregénye alapján; 2010)

Fordítások:

Walter Bobbie - Tom Snow - Dean Pitchford: Footloose (Lendvai Zoltánnal és Galambos Attilával közösen, 2012)

Dramaturgiai munkák:

Müller Péter: A vihar kapujában (Hevesi Sándor Színház, 2018)

Székely János: Caligula helytartója (Hevesi Sándor Színház, 2018)

Tom Lycos - Stefo Nantsou: Kövek (Csokonai Színház, 2018)

Andri Snaer Magnason: A Kékbolygó története (Csokonai Színház, 2017)

Mikó Csaba: A száműzött herceg (Káva Kulturális Műhely, 2017)

Molnár Ferenc: Liliom (Hevesi Sándor Színház, 2017)

Edward Bond: Széttört tál (Hevesi Sándor Színház, 2016)

Turbuly Lilla: Nekünk nyolc?! (Hevesi Sándor Színház, 2016)

Tom Lycos - Stefo Nantsou: Kövek (Hevesi Sándor Színház, 2015)

Shakespeare: Rómeó és Júlia (Csokonai Nemzeti Színház, 2015)

99 (Kolibri Színház, 2015)

Tasnádi István: A Hullám (Hevesi Sándor Színház, 2015)

Alexandre Dumas - Jean-Paul Sartre: Kean, a színész (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Janne Teller: Semmi (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Polcz Alaine: Asszony a fronton (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok! (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Martin McDonagh: Vaknyugat (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila: Csoportterápia (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Tasnádi István: Cyber Cyrano (Hevesi Sándor Színház, 2013)

Erich Kästner: Emil és a Detektívek (Hevesi Sándor Színház, 2013)

Krusovszky Dénes: Az üveganya (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Gianina Cărbunariu: Kebab (Hevesi Sándor Színház, 2012)

April De Angelis: Színésznők (Playhouse Creatures) (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Egressy Zoltán: Fafeye, a tenger ész (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Az állatok farsangja (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Háy János: Völgyhíd (Hevesi Sándor Színház, 2012)

László Miklós: Illatszertár (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Walter Bobbie - Tom Snow - Dean Pitchford: Footloose (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Hamvai Kornél: Szigliget (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Csak Rómeó és Júlia... (Hevesi Sándor Színház, 2011)

Varró Dániel - Teslár Ákos: Túl a Maszat-hegyen (Hevesi Sándor Színház, 2011)

Nőintime - Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című műve alapján (Ágens Társulat; bemutató: Fogasház, 2011)

Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert (Hevesi Sándor Színház, 2010)

Fatum (Ágens Társulat; bemutató: MU Színház, 2009)

Platón: Az állam őreinek a nevelése (Ágens Társulat; bemutató: Évadnyitó Színházi Fesztivál, 2009)

Michael Mackenzie: A bárónő és a komorna (Vörösmarty Színház, 2006)

Szerepek:

Müller Péter: A vihar kapujában – Szerzetes – (Hevesi Sándor Színház, 2018)

Molnár Ferenc: Liliom – Mari – (Hevesi Sándor Színház, 2017)

Tasnádi István: Közellenség - Kanca - (Hevesi Sándor Színház, 2015)

Janne Teller: Semmi - Pierre Anthon - (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Martin McDonagh: Vaknyugat - Kicsilány Kelleher - (Hevesi Sándor Színház, 2014)

Dunajcsik Mátyás: A láthatatlan Budapest - Április Emma - (Jedermann Kocsma, Étterem-Kávézó és Terasz dohányzók és nem dohányzók részére, 2013)

Gianina Cărbunariu: KEBAB - Mădălina - (Hevesi Sándor Színház, 2012) April De Angelis: Színésznők (Playhouse Creatures) - Nell Gwyn - (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Az állatok farsangja - Körmekék Bokorka - (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Walter Bobbie - Tom Snow - Dean Pitchford: Footloose - Wendy Jo - (Hevesi Sándor Színház, 2012)

Egressy Zoltán: Baleset - Eszter - (Ágens Társulat; bemutató: Írók Boltja, Kortárs Drámafesztivál, 2011)

Csak Rómeó és Júlia... - Júlia - (Hevesi Sándor Színház, 2011)

Feltépett múlt (Trilógia Maraton) (Gergye Krisztián Társulata; bemutató: Mu Színház, 2011)

Áldozat (Trilógia Maraton I/2.) (Gergye Krisztián Társulata; bemutató: Pannonhalma, Arcus Temporum Fesztivál, 2011)

Passio Reversible (Trilógia Maraton I/1.) (Gergye Krisztián Társulata; bemutató: Kőszeg, 2011)

Botho Strauss: Meggyalázás (Shakespeare Titus Andrinicusa nyomán) - Az Énekesnő - (Az o.s. Unlimited (Csehország), a Zsámbéki Színházi Bázis és a FÜGE bemutatója; bemutató: Zsámbéki Színházi Bázis, 2011)

Nőintime (Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című műve alapján) - Nő 3. - (Ágens Társulat; bemutató: Fogasház, 2011)

Adaptáció Tricolor (Gergye Krisztián Társulata; bemutató: MU Színház, 2010)

Basium (Ágens Társulat; bemutató: Írók Boltja, 2010)

RésJ (Rómeó és Júlia Shakespeare után) - Júlia - (Mándy Ildikó Társulata; bemutató: MU Színház, 2009)

Fatum (Ágens Társulat; bemutató: MU Színház, 2009)

A szerelem, mint önélmény (Ágens Társulat, bemutató: Írók Boltja, 2009)

Platón: Az állam őreinek a nevelése - Adeimantosz - (Ágens Társulat; bemutató: Évadnyitó Színházi Fesztivál, 2009)

Amy Winehouse-projekt - Amy Winehouse - (Ódium-art Művészeti Akciócsoport, 2009)

Vadnai - Békeffi - Márkus: Tisztelt Ház - I. Nő - (Karinthy Színház, 2009)

Alfred Grünwald - Fritz Löhner-Beda - Ábrahám Pál: Bál a Savoyban - Polette - (Vörösmarty Színház, 2008)

IRA (Ágens Társulat; bemutató: MU Színház, 2008)

Kurt Weill - Bertolt Brecht: Koldusopera - Kristy - (Vörösmarty Színház, 2008)

Elton John - Tim Rice: Aida - Nehebka - (bemutató: Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Vörösmarty Színház, 2007; Fővárosi Nagycirkusz, Wörtherseespiele - Klagenfurt, 2008)

April de Angelis: Thália szukái - Nell Gwyn - (Mensáros László Alternatív és Kamara Színház, 2007)

Jazznők - a fiatal nő - (Ágens Társulat; bemutató: Vörösmarty Színház, 2007)

Patrick Marber: After Miss Julie - Julie kisasszony - (Vörösmarty Színház, 2007)

Michael Mackenzie: A bárónő és a komorna - Emily, a komorna - (Vörösmarty Színház, 2006)

Moldova György: Malom a pokolban - Eszti - (Vörösmarty Színház, 2006)

Richard O'Brien: Rocky Horror Show - Columbia - (Belvárosi Színház, 2005)

Choderlos de Laclos: Veszedelmes Viszonyok - Julie - (Vörösmarty Színház, 2005)

John Kander - Fred Ebb: Chicago - Pokolravaló Kitty - (Vörösmarty Színház, 2004)

Táncos szerepek:

Por-hüvely (Természetes Vészek Kollektíva; bemutató: Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2010)

Miss Julie - táncos és koreográfus - (SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál, 2010)

Bőr-hártya (Természetes Vészek Kollektíva; bemutató: Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2009)


Fontosabb interjúk, kritikák

  • A Semmiből nyíló utak 7óra7 online



Videók:


Kapcsolódó oldalak: