Hullámverés - Egy tanító színházi előadás kapcsán
Kezdetben ölelő karéjként veszi körbe a szereplőket az elegánsan fekete ívelt lépcsősor, mint afféle ókori görög színházi foglalat. A végére áthatolhatatlanul ijesztő fallá tömbösödik, s fullasztó börtöne lesz a tövében remegőknek.
A néma előjátékban két izmos fiú (Nemes Bence, Németh Krisztián) mutat be tornagyakorlatokat. Kisportolt, hibátlan testük kunsztjait csak együtt tudják véghezvinni. Fogják egymás kezét, egymásra támaszkodnak, az így létrejött kettős szoborcsoport erőt sejtet. Figyeljünk fel a megalkotott formák tartalmaira, amikor a Hevesi Sándor Színház alig egy hete bemutatott A hullám című egyfelvonásos előadását nézzük.
Unatkozó, felületesen érdeklődő, egymást ugrató, vidám, hanyag testtartású, nemcsak öltözetükben színes gimisek (Zsíros Viktor, Nagy Péter János, Kátai Kinga, Mihály Péter, Kováts Dóra, Barsi Márton, Lőrincz Nikol, Magyar Cecília, Mikita Zsuzsanna Lilla, Farkas Gergő, Katona Levente, Molnár Kristóf, Balaton Rudolf, Ecsedi Csenge Berta, Pete Zsuzsanna, Bogdán Márk) telepednek a tanterembe.
Miután a tanárok (Debrei Zsuzsanna, Andics Tibor, Kovács Olga, Sztarenki Pál) is megérkeznek, elhangzik: diákhét lesz, érdekes feladattal. Demokráciát, anarchiát, autokráciát gyakorolhatnak élőben. A demokrácia, majd az anarchia jól illusztrált haloványsága után – bár Andics Tibor rockkoncertes magánszáma igazán élvezetes – az egyeduralomé a főszerep. Igaz, kezdetben ez sem érdekli a srácokat, sokkal inkább mondjuk a cigi, a bunyó, a körömlakk vagy a szex.
Láthatóan eltérő kulturális szinttel érkeznek. Van köztük családilag jól eleresztett renitens, alsóbb néposztály harsány-bumfordi gyereke, széplelkű irodalmárlány, túlságosan nyugodt jógázós csaj, üresfejű csinibaba, gyökértelenül sodródó magányos, kirekesztett, heves külsőségekkel hivalkodó, múló érzelmi divatoknak hódoló különc, szolgalelkű magolós. A tanár (Sztarenki Pál) kezdetben csak a lexikonszócikkekkel próbálkozik, majd eredeti ötlete támad...
Mindez 1967-ben megtörtént a kaliforniai Cubberley High Schoolban, ahol egy Ron Jones nevű tanár alternatív módszerrel próbálta átadni diákjainak az önkényuralmi rendszerekhez kapcsolódó tananyagot. Mivel a tanulók nem hitték el: előfordulhat, hogy egy egész kontinens tűri el fásultan a tömegek legyilkolását is, ha kellően meg van félemlítve.
„Tanbá', ez az internet világában már nem fordulhat elő... Van tíz százalékuk... van az már húsz is..." Lám, a gyerekek nem is olyan tájékozatlanok. Annál inkább lesz döbbenetes, amit a jófej Tanbából lett Tanár Úr véghezvisz velük, s ebből az a legkevesebb, hogy csak felállva lehet beszélni vele. Hat. Erőt, célt mutat a gyengének, strukturálja a közösséget, kohéziót épít a széttartó butaságból. A gyámoltalan gyáva először érzi, tartozik valahová, már nem merik megverni csak úgy. Arctalan, ekképp védernyőt tartó tömeggel együtt üvölthet: mi vagyunk mi, ti vagytok ti.
Háború zajlik a színek, az egyéniségek, a jóérzések ellen, elfoglalt iskolarádióval, megkülönböztető kézjellel, egyenkék karszalaggal. A diákból hadtest lesz, ami élvezi a vezér emelt hangját. A díszlet már nem véd, hanem fenyeget, már csak kimászni lehet belőle, ha lehet, minél gyorsabban. A demokráciatanár jobb ötlet híján a meglapulást és a túlélést javasolja az aggódó jógásnak és a bölcsészhajlamú lánynak.
Az egészet egy hét alatt ütötte nyélbe a Tanár Úr.
Úgy tűnik, Tasnádi István megtörtént eseten és tanulmányon alapuló, Vidovszky György tanárból lett rendező üzenete célba ér. Dermedten ülünk az elszabadult kékszalagos gyerekeket nézve, akik közül épp a leggyengébb, legbizonytalanabb kapható arra, hogy pisztolyát a kétségbeesett igazgatóra emelje.
Végül mást választ.
Hogy mit, azt kérem, nézzék meg a Hevesi előadásában. Nem ígérhetem, hogy nagyon vidámak lesznek, amikor végre felkapcsolódik a nézőtéri világítás.
Azután, hogy a tanár végre megállítja a tébollyá terebélyesedő projekthetet, s megpróbálja megértetni a tanítványaival: így lehet megfélemlíteni egészen civilizált nemzeteket is.
Csak el kell hitetni, fenyegetve vagytok, össze kell fognotok, majd én tudom, hogyan. Ne gondolkodjatok, akarjátok-e ezt, jó lesz-e ez, én tudom, hogy szükségetek van rá. Ha lemondatok az agyalásról, a szuverenitásról, cserébe megvéd benneteket a nyáj.
Kristóf (beszélő név, az utazók védőszentje), könyörgően, esendően guggolva magyaráz. Összetörve sajnálja, hogy túl jól sikerült. A srácok azonban addigra oly mértékig állnak a korábbi hatás alatt, hogy képesek a saját vezérüket árulónak tekinteni.
A zalaegerszegi színház ebben az esztendőben nem először vállalkozott arra, hogy az európai, amerikai teátrumokban már sikerrel alkalmazott tanító színház feladatát magára vegye. A jelzés erőteljes. Annyira, hogy nem értelmezhető külön-külön a színészi alakítás, a rendezés, a zene.
Hiszen minden egyben van. A színvonal magas, a hőfok szintúgy, szinte érzi a néző, a művészek ezúttal valami nagyon közösért remegnek együtt.
Reményeik szerint velünk. Velünk?
Arany Horváth Zsuzsa
2015. november 21.
