Elhunyt Egervári Klára színművésznő

Március tizenkettedikén, hétfőn délután a megyei kórházban elhunyt Egervári Klára színművész, Érdemes Művész, a Hevesi Sándor Színház örökös tagja.

larika 

A színművésznő nemcsak a zalai színház társulata és nézőközönsége, de szinte az egész ország színházi szakmája számára volt mindnyájunk Egérkéje, aki örömmel hallgatott becenevére. Dr. Besenczi Árpád igazgató lapunknak elmondta, a színház örökös tagjának halála mélyen megrendítette társulatot, hiszen számosan játszhattak vele a csaknem száz színdarabban, amelyben 1982 óta szerepelt. A színház a tervek szerint április elején hamvasztás után búcsúzik megalapítása óta meghatározó alakjától.

Az előtérben lesz mód arra, hogy a tisztelők, rajongók is leróhassák kegyeletüket, ekkor mond beszédet a teátrum direktora, de a társulat tagjai közül is szólnak az együtt töltött évekről, a közös művészi munkáról. A színház korábbi vezetése nevében Halasi Imre rendező érkezik a közös búcsúzásra.

Egervári Klára 1936. április 6-án született a baranyai Vasasban. Szendrő József 15 évesen fedezte fel.

Pécsen kezdett, majd Győr, Békéscsaba, Szolnok, Kaposvár, Szeged következett. Ruszt Józseffel érkezett Zalaegerszegre, alapító tagja a Hevesi Sándor Színháznak. Emlékezetes alakítása volt a My Fair Lady Elizája, Shakespeare Júliája, a Mágnás Miska Marcsája és a Nagymama. A Csárdáskirálynőben 60 évesen játszotta Cecíliát. A jamaicai trombitás című dal a védjegye lett.

Csehov Hattyúdalában lépett fel utoljára ’98 decemberében, tavaly hangját adta Agatha Christie-nek egy krimiben. Életútját Tucsni András foglalta könyvbe. Lánya Mézes Violetta színésznő.

Zalai Hírlap

2018. március 14.