Besenczi Árpád

(igazgató, színész) Besenczi Árpád

Először testnevelő tanár akartam lenni, ám a szertorna örökre elvette a kedvemet a pályától. Viszont gimnazista koromban már több filmben játszottam kisebb szerepeket és megtetszett a színművészet. A szüleim kérésére azonban második helyen jelöltem meg a jogot és becsületes fiúként mentem el felvételizni. A színművészetin a harmadik rostán estem ki és nagyon drukkoltam, hogy ne vegyenek fel a jogra, mert akkor már hívtak vidéki társulatok, hogy csatlakozzam hozzájuk.

A sors úgy hozta, hogy joghallgató lettem, elkezdtem az egyetemet, de ismét felvételiztem a színművészetire, ahol újra a harmadik rostán estem ki. Közben játszottam az egyetemi színpadon, - többek között Kulka Jánossal, Lang Györgyivel -, és párhuzamosan ötödéves lettem a jogon és államvizsgáztam. Az akkori pécsi színházigazgató, Lengyel György figyelt fel rám és meghívott a pécsi nemzetibe, ahol az első szerepem Romhányi Csipkerózsikájában a pingvin volt. Később négy év alatt 14 főszerepet játszottam el, majd jött a budapesti József Attila Színház meghívása. Noha Pécsett akkoriban sokat játszottam, sőt az 1990 és ’92 közötti időszak számomra nagyon sikeres volt, amit közönségdíjjal is jutalmaztak, de én úgy gondoltam, hogy élnem kell a lehetőséggel, hogy szélesebb közönségnek megmutassam magam.
Az országos ismertséget mégsem a színházi munkámnak, hanem a Csííííz című televíziós műsornak köszönhetem. 2000-től két éven keresztül minden héten ment a műsor, magas nézettségi mutatókkal. Utána már jött az Üvegtigris, az Üvegtigris 2. és a többi az új Szeszélyesig. Ami még a színházat illeti: van egy önálló műsorom is, Petőfi: A helység kalapácsa, amellyel tíz éve járom az országot. Számomra ugyanis fontos az irodalom. Emellett szeretem a sokféleséget; film, színpad, szinkron, rádió. Ebben az évben megkaptam a nívódíjat Pesten a József Attila Színházban a Minden jót, Ellingért. Most nyolc darabban játszom egyszerre, ami karban tart szellemileg és fizikálisan is egyaránt. Tíz éve még nem gondoltam, hogy lelki jó barátom lesz Kern Andris, Sztankay István, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula, vagy például, hogy Garas Dezső rendezésében színpadra léphetek. Azt sem hittem, hogy oszlopos tagja leszek a színész labdarúgó válogatottnak is. 

2010. február 2-ától a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatójaként tevékenykedem.

 

Szerepei:

  • Kesey: Kakukkfészek (Martini)
  • Schiller: Don Carlos (Domingo)
  • Brecht-Weill: Koldusopera (Penge Mockie)
  • Feydeau: Bolha a fülbe (Etienne)
  • Orton: Amit a lakáj látott avagy a kulcslyukon át (dr. Rence)
  • Sephard: Valódi vadnyugat (Austin)
  • Majakovszkij: Gőzfürdő (Csudakov)
  • Urbán: Minden egér szereti a sajtot (Soma)
  • Bock: Hegedűs a háztetőn (Percsik)
  • Szirmai: Mágnás Miska (Eleméri gróf, cigány)
  • Leigh-Wasserman: La Mancha lovagja (a borbély)
  • Shakespeare: Antonius és Kleopátra (Canidius)
  • Shakespeare: Szentivánéji álom (Zuboly)
  • Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Ephesusi Dromio)
  • Romhányi: Csipkerózsika (Bonifác)
  • Hervé: Nebáncsvirág (Floridor, Celestin)
  • Voskovec-Werich: A nehéz Barbara (Gusztáv)
  • Schwartz-Green-Tebelak: Godspell (Robin)
  • Schiller: Don Carlos (Domingo)
  • Szép Ernő: Vőlegény (Rudi)
  • Shaffer: Vígjáték sötétben (Harold)
  • Kornis Mihály: Halleluja (Sóstai)
  • Kander-Ebb-McNally: A görkorcsolyapálya (Buddy, Fausto, Hapsi III, Hiram)
  • Labiche: A florentin kalap (Beauperthuis)
  • Bulgakov-Spiró: Optimista komédia (karnagy, Rokk)
  • Bresan: Paraszt Hamlet (Skoko)
  • Madách: Az ember tragédiája (Ádám)
  • Goldoni: A hazug (Arlecchino)
  • Goldoni: A szmirnai impresszárió (Beltrame fogadós)
  • Bednar-Hasek: Svejk a derék katona (Lukas, főhadnagy, civil)
  • Styne-Laurents: Gypsy (Cigar, Georgie, Jocko bácsi, Goldstone, Kringelein Papsie, Pastey, Weber)
  • László Miklós: Illatszertár ( detektív)
  • Dumas-Várady Szabolcs: A három testőr (D'Artagnan)
  • Eisemann: Én és a kisöcsém (Vass)
  • Magyar F.-Klauss Mann-Dobai P.-Szabó I.: Mefisztó (Ottó Ulrichs)
  • Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz (dr. Kiss)
  • Molnár Ferenc: Doktor úr (Csató)
  • Shaw: Szent Johanna (katona)
  • Schwab: Népirtás (Hermann)
  • Szakonyi-Móricz: Rokonok (dr. Kopjáss István)
  • Ben Jonson: Volpone (bíró)
  • Lajtai-Békeffi: Párizsi divat (Hoffmann Jenő)
  • Spiró: Vircsaft (tanár)
  • Ibsen: Hedda Gabler (Jörgen Tesman)
  • Thury Zoltán: Katonák (Marjay Sándor)
  • Paso: Mennyből a hulla (Carlos)
  • Ephraim Kishon: Házasságlevél (Buki)
  • Szigligeti: Liliomfi (Gyuri pincér)
  • Moliére: Dudás Gyuri (címszerep)
  • Ray Cooney: A miniszter félrelép (a hulla)
  • Horváth Péter: Kilencen mint a gonoszok (Rezső)
  • Francis Veber: Balfácánt vacsorára! (Leblanc)
  • Ken Ludwig: Botrány az operában (Max)
  • H.Keroul-A.Barré: Léni néni (Dutilleul)
  • Csehov: A manó (Fjodor Ivanovics)
  • Shakespeare: A makrancos hölgy (Tranio)
  • O' Neill: Hosszú út az éjszakába (ifj.James Tyrone)
  • Kern András: Spencer (rendező)
  • Mikszáth: Különös házasság (Tóth Istók)
  • Ken Ludwig: Primadonnák (Jack Gable)
  • Ibsen: Nóra (Trovald Helmer)
  • Ivan Kusan: A Kobra (Juraj Ardonjak)
  • Tasnádi István: Vanek úr Afrikában (Braun Vilmos)
  • Parti Nagy: Tisztújítás (Tornyai)
  • Darvasi László: Szabadság-hegy (Boglár András)
  • Shakespeare: Ahogy tetszik (Elűzött herceg)
  • Cooney-Chapman: Kölcsönlakás (Philip Markham)


Film szerepei:

  • Szeszélyes (TV film) szereplő
  • Ray Cooney: A miniszter félrelép (TV film) színész
  • Karnyóné (TV film) színész
  • Horváth Péter: Kilencen, mint a Gonoszok (TV film) színész
  • Csíííz (TV műsor) műsorvezető
  • Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat (TV film) színész
  • Üvegtigris 2. színész
  • Cha-cha-cha (1982) színész


Szinkron hangjai:

  • Derrick: Harry Klein - Fritz Wepper (2. hang)
  • Vízi zsaruk: Dave McCall - Scott Burgess (első hang)
  • Hack-mindörökké zsaru: Mike Olshansky - David Morse
  • Papás-mamás: Andy - Larry Joe Campbell
  • A tizedik királyság: Anthony 'Tony' Lewis - John Larroquette 
  • Különleges ügyosztály (esküdt ellenségek): Captain 
  • Donald Cragen - Dann Florek
  • Dunai zsaruk: Oberstleutnant Helmuth Nowak - Gregor Seberg
  • Doc Martin: Bert Large - Ian McNeice
  • Dexter: Angel Batista - David Zaya
  • Drága doktor úr: Mariano - Vincenzo Crocitti
  • Sophie - a nem kívánt jegyesség: Graf Otto von Ahlen - Hermann Giefer
  • Doki: Dr. Derek Hebert - Derek McGrath
  • Lost - Eltűntek: Ben Linus - Michael Emerson


Önállóestje:

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Hősköltemény egy részben, négy énekben

Petőfi Sándor 1844-ben írta ezt a remekművét. Műfaji meghatározása: "eposz-paródia".
A helység kalapácsaA helyszín egy falusi kocsma, ahol "szemérmetes Erzsók ötvenötéves bájai" megbabonázzák a "helybéli lágyszívű kántort", viszont Erzsók szívéért a "helység kalapácsa" is verseng. Az óriási konfliktust bonyolítja még a "fondor lelkületű egyházfi", Bagarja uram a "béke barátja", Vitéz csepű Palkó és még sok más remek figura felbukkanása.

Egymaga előadja: Besenczi Árpád


Díjai:

  • 2004: József Attila Gyűrű
  • 2006: József Attila Gyűrű
  • 2008: A József Attila Színház Nívódíja
  • 2009: Jászai-Mari díj
  • 1992: Pro Teatro-díj (Pécsi Nemzeti Színház közönség-díj)
  • 1997: Színházi gyűrű (József Attila Színház társulati-díj)