Ecsi, az észrevétlen színészzseni

A színházi szakma java kollektív önostorozást tart Pécsett, amiért csak most tűnik fel nekik, hogy van Zalaegerszegen egy Ecsedi Erzsébet nevű zseniális színésznő. April De Angelis Színésznők című drámája hozta meg a POSZT-on ezt a kései felfedezést, amelynek késeiségéről a leginkább érintettet faggattuk. Az interjú során, a műfaji követelményeket semmibe véve, nem leplezzük rajongásunkat.Ecsedi Erzsébet

A színháznak kíváncsinak kell lennie a fiatalokra

A Színésznők című darabbal mutatkozott be a POSzT-on a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. Sztarenki Pál rendező, a színház művészeti vezetője a Kultúra.hu pódiumán elmondta: minden darab más és más, de igyekszik elengedni a színészek kezét egy-két előadás után. Úgy véli, a fiatalokat igenis foglalkoztatja a színház, az érdeklődés kulcsa pedig, hogy kíváncsiak legyünk rájuk.

SÉTA - A Színésznőkről

A Hevesi Sándor Színház előadásának, April de Angelis Színésznők című színművének főpróbáján vehettünk részt nemrégiben. Úgy gondoltuk, a rendező, Sztarenki Pál meg-megállítja majd a játékot, utasításokat ad. Valami igazán különlegeset vártunk az esttől. Meg is kaptuk, de erre az élményre azért mégsem számítottunk.