Csoportterápia: nem csak terápiára szorulóknak

Izgalmas premierre készülnek a Hevesi Sándor Színházban. A PEZ_1526című mjuzikelkámedit bemutatóját március 14-én, azaz éppen ma tartják.

Az előadás kapcsán a darabot színre állító Sztarenki Pállal, a teátrum művészeti vezetőjével beszélgettünk.

- A Csoportterápia úgy született, hogy pár évvel ezelőtt a Madách Színházban kiírtak egy musical pályázatot, és három fiatalember, Bolba Tamás, Szente Vajk, illetve Galambos Attila megnyerte ezt. Érdekesség, hogy Galambos Attila zalai, így külön öröm, hogy az ő darabját mutathatjuk be – kezdte a rendező. - Az előadás hat mai fiatalról szól, az ő történetüket meséli el. Ezt a hat szereplőt mondhatjuk akár korunk reprezentáns figuráinak is: ahogy Magyarország társadalmának nagy része neurózisban szenved, és különböző lelki problémákkal küszködik, úgy ők is hasonló problémákkal néznek szembe. Van egy fiú, aki amnéziás, elvesztette az emlékeit, és nem tudja magáról, hogy kicsoda. Egy másik fiatalember a nemi identitásával küszködik, a harmadik fiú szereplő pedig hipochonder. A lányok közül az egyik súlyosan személyiségzavaros. Szép és nagyon karcsú lányról, aki kitart amellett a nézet mellett, hogy ő kövér és csúnya. A másik női szereplő kényszeres konfabulációban szenved, állandóan kitalál történeteket, hogy felfigyeljenek rá. Végezetül ott a harmadik lány, aki még a legegészségesebbnek tűnik a szereplők között, ő a családi életével küzd. Remekül megírt darabról van szó, nagyon szellemesek a szövegek. Nem bántóak, nem sértőek, sokkal inkább viccesek és jó humorúak. Az előadás érdekessége, hogy egy ponton az egész történet átfordul e könnyed, „vidámkodós” hangulatból egy komoly szituációba. Bár kinevetjük őket, de ezek mögött az emberek mögött komoly, tragikus sorsok vannak. Egyszerre sírunk és nevetünk a Csoportterápiától. A darab látványvilága viszonylag puritán lesz, a látványtervező Takács Lilla, a jelmeztervező pedig Zelenka Nóra. Tulajdonképpen a történet egy vidéki kultúrházban játszódik. Egy kicsit lepusztult, multifunkcionális termet kell elképzelni abban az értelemben, hogy működik ott terhes torna, nyugdíjasklub és színjátszószakkör is. Ez egy semleges tér, ami ettől függetlenül elég sok mindent tud, és ha kell, átalakul revüszínházzá, a Velencei-tó strandjává vagy akár a saját lelkünk kivetülését is megpillanthatjuk. A díszlet terveink szerint nagyon sokat nyújt, továbbá számítunk Gibárti Tibor fővilágosítóra is, aki komoly mestere a szakmájának. Madák Zsuzsanna dramaturg rengeteget dolgozott az előadáson, illetve Bakó Gábor nevét is meg kell említeni, aki az ország talán egyik legjobb koreográfusa. Fantasztikus tehetséggel, empátiával dolgozik. A színészekre fazonírozza a koreográfiát, belőlük él, belőlük dolgozik, semmit nem erőszakol meg. Rettenetes nagy fantáziával és lelkesedéssel dolgozik, ahogy ez az egész csapatra is elmondható. Jónás Andrea vendégként szerepel nálunk, csodálatos hangjával és tehetségével nagy nyereménye ennek a produkciónak. A dalok is igazán nagyszerűen szólnak, ez Máriás Zsolt zenei vezetőnek és Kovács Kata korrepetitornak köszönhető, akik szintén remek munkát végeztek a színészekkel.

A Csoportterápia premierjére már nem kell sokáig várni, hiszen a bemutatót ma este 19 órakor tartják a Hevesi Sándor Színház nagyszínpadán. Szereplők: Magyar Cecília, Barsi Márton, Jónás Andrea, Urházy Gábor László, Hertelendy Attila, Foki Veronika, illetve Debrei Zsuzsanna.

Nagy Katinka

Zalaegerszegi7Nap, 2014. március 14., II. évfolyam 10. szám