Arthur Miller: AZ ÜGYNÖK HALÁLA

drámaugynok

Fordította: Hamvai Kornél

 

 

 

 

 

 


Az ügynök halála (Death of a Salesman) Arthur Miller egyik legismertebb drámája, amelyet 1949-ben írt. Ezért a művéért megkapta a Pulitzer-díjat és a Tony-díjat. A darabot először a Broadwayn mutatták be 1949 februárjában Elia Kazan rendezésében. Magyarországi első premierje a Nemzeti Színházban volt 1959-ben. A Rácz Jenő által fordított darabot Marton Endre rendezte, Willyt Timár József, Lindát Somogyi Erzsi, Biffet Kálmán György, Happyt Kállai Ferenc játszotta. Az előadásról felvétel is készült, ez volt az első magyar színházi közvetítés.

Akkor még a kiöregedett, a két hatalmas bőröndöt egyre reménytelenebbül cipelő ügynök, Willy Loman sorsa amerikai sors volt, ma már közép-európai valósággá, hétköznapi szorongássá vált.

A műben Miller egy lecsúszott utazó ügynök hiábavaló erőfeszítéseit mutatja be az általa elképzelt ideális, sikeres munkáért és családi életért. Willy a családjáért látszólag mindent feláldozó apa szerepét játssza, valójában azonban a saját álmaiban él, és megalomániás célokat követ. Sikertelensége miatt elbocsájtják a munkájából, és a kisember álmai a sikerről és családjáról egyszeriben szertefoszlanak.

„Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.”

A darabot Hamvai Kornél új fordításában állítjuk színpadra.

 

Szereposztás:

WILLY LOMAN - Farkas Ignác Jászai-díjas# ugynok_halala_szorolap_eleje
LINDA - Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
BIFF - Mihály Péter
HAPPY - Ticz András e.h.
BERNARD - Helvaci Ersan David e.h.
- Lőrincz Nikol Soós Imre-díjas
CHARLEY - Bellus Attila
BEN BÁCSI - Kiss Ernő Jászai-díjas
HOWARD WAGNER - Szakály Aurél
LETTA - Kovács Virág
STANLEY - Katona Levente
MISS FORSYTHE - Kováts Dóra
JENNY - Kiss Szilvia

Dramaturg: Veress Anna Jászai-díjas
Díszlet: Khell Csörsz Jászai-díjas
Jelmez: Pető Kata
Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla 

 

Rendező: Lukáts Andor Jászai-díjas, Kossuth-díjas, Érdemes Művész

 

Bemutató: 2018. március 2.

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

Az előadás főtámogatója: 

szinhaz-musorfuzet-curved


Kapcsolódó oldalak: