Portugál

PortugálEgressy Zoltán – tragikomédia

 

A Kocsmáros lányával, Masnival vezeti Irgács italboltját. A kocsma egyik törzsvendége Retek főleg azért jár ide, mert el akarja venni feleségül Masnit, neki azonban esze ágában sincs hozzámenni. Gyakran megfordulnak mások is a kocsmában: Sátán, általában csendesen meghúzódik az egyik sarokban. Csipesz, egy ideig taxizott Pesten, de mióta visszajött a faluba, nem csinál semmit. A Pap is be-betér, ha épp Irgácson van dolga. Csipesz felesége pedig gyakran felhajt itt egy fröccsöt azzal az ürüggyel, hogy az urát keresi. Egy nap egy pesti fiatalember érkezik a kocsmába; pihenni jött pár napra, mielőtt elutazna Portugáliába...


Egy olyan kortárs magyar mű, mely rövid idő alatt szinte klasszikussá vált.

Egy olyan, ami szinte "operett sikert" produkál, bár a témája kicsit sem operettes.

Amit a megírása óta eltelt tizennégy évben lefordítottak már angolra, németre, csehre, lengyelre, románra, szlovákra.

Amit nagy sikerrel mutattak be külföldön.

Amiből már filmeket is készítettek.

Ami úgy nevettet, hogy közben összeszorul a szívünk, amikor nézzük.

MOST MEGÉRKEZETT!

NE HAGYJA KI!


Lendvai Zoltán
rendező

 

Szereposztás:

Masni - Kovács Olga
Bece - Barsi Márton  mv.
Kocsmáros - Farkas Ignác  Jászai-díjas
Retek - Urházy Gábor László 
Pap - Bellus Attila
Csipesz - Besenczi Árpád   Jászai-díjas
Asszony - Tánczos Adrienn
Sátán - Kanda Pál
Feleség - Debrei Zsuzsanna

 

Díszlet: Túri Erzsébet
Ügyelő: Horváth Zoltán
Jelmez: Kárpáti Enikő
Súgó: Kiss Szilvia
Rendezőasszisztens: Ferencz András 

Rendező: LENDVAI ZOLTÁN 

 

Bemutató: 2011. március 4.

 
Az előadás főtámogatója:

Három Kívánság Étterem


Kapcsolódó oldalak: