Evita premier a Hevesiben

A 35. jubileumi évad legnagyobb vállalkozásának tartott előadás, az Evita, a premierjéhez érkezett a színházlátogató közönség számára Zalaegerszegen. Webber híres musicalje valóban megamunkát követel a szereplőktől, akik többségét ezúttal külsősök adják (énekkar, tánckar, zenekar, gyerekszereplők). A főszereplő pedig szinte folyamatosan színpadon van, 18 évnyi történetet keltve életre. A darabot Böhm György rendezte.

PEZ_6196 

A megosztott főszerepben Debrei Zsuzsanna és Foki Veronika idézi meg az 1952 – ben elhunyt, de máig ható first ladyt, akit nem tisztelni ugyan lehet, de elhallgattatni nem. Szinte folyamatos színpadi jelenlétük közel két órán át nem kis hangtávolságot bejáró énekhangot követel, miközben elegáns ruhák tucatját viszik színre (Kemenesi Tünde munkáit).. De ugyanilyen pillanatok alatt változik át a tánckar is. A közel 20 tagú énekkar, (a város énekesei) szólaltatja meg a nem könnyű dallamokat. A dalok betanításában Flórián Gergely karnagynak oroszlánrésze volt, s hasonlóan kiváló munkát végzett a szintén két órán át folyamatosan dolgozó zenekar vezetésében is.

Nem lehet szó nélkül hagyni a kidolgozott, lendületes vagy éppen erotikus táncokat, Bakó Gábor koreográfus útmutatásai alapján. A hangulatos világítás Gibárti Tibort dicséri, míg a  díszletek Michac Gábor ötletei alapján születtek. Zenei vezető Máriás Zsolt.

A mű nemcsak Maria Eva Duarte, illetve Evita Peron életére koncentrál, hanem férjére (Urházy Gábor László), illetve az érintett Argentin történelemre. Ezek emelkedése mellett a halál szele egyre másra feltűnik s bár csak mellékesen, a háttérben de annál inkább vészjóslóan, az elkerülhetetlenség mementójaként. A darab keretét is a temetés adja, s a legmegrázóbb jelenetek is a haldokló Evitához kapcsolódnak. A befejezésben részben utalnak a bebalzsamozott holtest kálváriájára, mely az eredeti musical születésekor (1976) ért véget.

Az nem egyértelmű, hogy a darab általában politika ellenességet vagy Peron-ellenességet fejez ki, melynek  megjelenítője, Bot Gábor, Che szerepében. Szintén neki jut a hálátlan, feladat, a politikai kritika mellett Evita alakjának egyoldalú láttatása, cinizmussal és durva lenézéssel. A darabban egyébként zászlókban sincs hiány, érdekes háttérül szolgálva az elnöki pár európai körútjához.

Szóval, milyen is a darab? Nyomot hagy, tetszetős, zeneileg, látványilag toppon van, nagyon megállja a helyét, vagyis sikeres előadások várhatók. Talán arra is ösztönöz, hogy utánanézzünk, milyen nő volt Evita, akit lehetett imádni vagy utálni, s mindkettőre elég nagy számú példa akad, aki máig a legismertebb argentin személyiség, beírta magát a jeles elnökfeleségek sorába, jogokat vívott ki a nőknek, s ahogy jósolta, halála után is milliókhoz tért vissza.

Bánfi Kati

2017. október 27.

ZalaMédia online