VAJSZÍVŰ LATINTANÁRNŐ, VÉRENGZŐ MATEKOS, MODERN TESTNEVELŐ

Miután minden néző járt iskolába, a teátrumok számára alig lehet hálásabb darab, mint amelyik ezt a világot idézi meg. Esetünkben ugyan 1934-ben született színműről van szó, de hát vannak dolgok, amik nem, vagy nehezen változnak.

Zaol-erett 

A Hevesi Sándor Színházba úgy érkezett az Érettségi, hogy a direktor még a kilencvenes években látta a nyíregyházi színház vendégjátékaként Verebes István rendezését, s tudta, egyszer valahol szerepelni szeretne benne, Richtig tanár úrként.

A rendezőt, Farkas Ignác Jászai-díjas színművészt kérdezve már beszámoltunk arról, hogy a vígjáték szerzője, a Molnár Ferenc nagyságával mérendő Fodor László élete során a második világháború előtt Hollywoodban, utána a németországi televíziós sorozatok forgatókönyvírójaként is bizonyította dramaturgiai, cselekményvezetési tehetségét.

Az Érettségi a békebeli idők budai leánygimnáziumában játszódik, a maga egyszerűségében, már ami a történetet illeti. A szemeteskosárban talált frivol tartalmú szerelmes levél a kor kívánalma és néhány vaskalapos tanár vérszomja szerint kivizsgálandó, a tettes bűnössé kikiáltandó, a retorzióktól pedig csak a normalitását megőrző, amúgy amorózó jellegú igazgató, no meg a tanév vége mentheti meg...

A teljes cikk IDE kattintva elolvasható! 

Arany Horváth Zsuzsa 

2021. november 19.

Zalai Hírlap