Herkules, a kezdetek című hőstörténet a Hevesi színpadán

Görög mitológia. Tök jó, tele van isteni szivatásokkal, akarom mondani fordulatokkal. Mindenki gyereke és szülője egymásnak, az embereket meg saját szórakoztatásukra manipulálják.

herki-6- 

A Hevesi Sándor Színház társulata az ifjúsági előadásokat állami pluszforrással ösztönző Lázár Ervin Program pályázata révén fogott bele Mikó Csaba Herkules, a kezdetek című drámájának feldolgozásába. A népszerű kortárs drámaíró sokszor bizonyította, klasszikusok átirataival képes szólni a mához.  

A zalaegerszegi Herkules az eredeti szándékok szerint  gyerekeknek szól, kiskamaszoknak, akik épp belépnek lázadó életszakaszukba. Manapság a gyors és olcsó menőség virtuális csapdája leselkedik rájuk. Nem kevesebbet, mint ennek a veszélyekkel teli  helyzetnek az átkeretezését vállalja magára a Mihály Péter színművész által színpadra tett  hőstörténet. 

„Történetünk a mitológiai időkben játszódik Görögföldön. Míg az istenek az Olümposzon dőzsölnek, addig az emberek nagy része szegénységben él. A tizenhárom éves Herkulest bántja, hogy éhezik a családja.  Elhatározza, elindul az istenekhez segítséget kérni. Ám az Olümposz kapuján csak úgy léphet be, ha teljesít tizenkét emberfeletti, világmegváltó hőstettet„– írja a szinopszis. 

A teljes cikk IDE kattintva elolvasható! 

Arany Horváth Zsuzsa

2022. szeptember

ZAOL