Zsuzsi rosszul dönt - Tantermi deszka program a Mindszenty-iskolában

A Mindszenty-iskolába látogatott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színtársulatának néhány ifjú színésze. A Tantermi deszka program keretében előadásukban iskolánk olvasótermében megtekintettük a Cyber Cyrano című színdarabot.Becz_kD_ra1_220415_2_4c

A technika bűvöletében

A zalaegerszegiek budapesti vendégjátékuk alkalmával a Jurányi Inkubátorházban és a Kölcsey Gimnáziumban is eljátszották a Cyber Cyranót, és mindkét helyszínen sor került az előadáshoz kapcsolódó utófoglalkozásra is. Itt is, ott is jelen voltunk.

PEZ_0434 

SÉTA - Interaktív körforgás

Ebben az évben is folytatja a Hevesi Sándor Színház a „Tantermi deszka” programot, amelynek lényege, hogy iskolákba kivihető, a diákokat érdeklő darabokat állítanak színpadra és minden előadást beszélgetés, játék követ az alkotókkal.

Szerelmi háromszög a cyber-térben - Facebook-előadás a Tantermi deszkán

Ebben a Cyrano-ban senkinek sem nagy az orra. A testképzavar - és az ebből fakadó frusztráció - más formában jelentkezik. Van szó anorexiáról, meg elzsírosodásról, így nem csoda, ha a lány - mert itt nem egy férfi csúnyasága a konfliktus forrása - azon parázik, hogy nem tetszik majd a kiszemelt fiúnak, Máténak (Nagy Péter János).PEZ_0292

Zsuzsi nem gonosz, csak… - Cyber Cyrano a Tantermi Deszkán

Hogy a téma mennyire általános és „történelmi”, azt ma a cím bizonyítja. Tasnádi István Cyber Cyrano-ja a Hevesi Sándor Színházban zajló, az ifjúság körében évek óta sikeres, Tantermi Deszka sorozatának új darabja.PEZ_0407