A Csókos asszony operett a Hevesi Sándor Színház színpadán
A pesti aszfalt zeneköltőjének, Zerkovitz Bélának a slágerei érkeznek a fülünkbe. A szemünkbe pedig Böhm György vendégrendező féktelenül tobzódó ötlettára.
A nagy muzsikusok mellett bizonyára olyanok is lehetnek, akik... nem szégyellnek könnyű, vidám, humoros, csinosan öltözött és jólcsengő zenés komédiát írni, 1913-ban az operett védelmében vetette papírra a fenti sorokat a Liszt Ferenc után második legismertebb magyar zeneszerző, Kálmán Imre. Az operett persze nem szorul védelemre, ha a kékharisnyák mégis fanyalognának, figyeljék meg magukat, amikor magukról megfeledkezve kacarásznak a poénokon. És andalodnak a régi dalokon.
Szögezzük le, a Hevesi Sándor Színház Csókos asszony produkciójában a fenti két nyomvonalon halad a tapsrend felé az 1926-ban született zenés játék. Egyfelől Szilágyi László és Zerkovitz Béla kupléi töltik be a teret (Éjjel az omnibusz tetején, Most, amikor minden virág nyílik, Mi muzsikus lelkek, Manuela, Van a Bajza utca sarkán... Gyere, te nímand, Asszonykám, adj egy kis kimenőt, Nem sírok egy férfiért, stb), másfelől a percről percre támadó vizuális effektcunami. A dalok és a szöveges átkötések között egyre másra felfedezhetünk valami vicces kiegészítést: hol egy növényfolyondár kúszik ki magától a bádogfazékból, hol pillangók repdesnek horgászboton a szerelmesek orra előtt, hol a sparherd lábasából tör elő a szökőkút, a vízesés meg a vaskorlátból. A triciklin villódzó neonreklám, a kettéfűrészelt asszonyság fenekén LOVE-párna ékeskedik. Pezsgőspoharak helyett bádogbögrék koccannak össze, egy nadrágban ketten vannak, a darabadarabban matyói diszkótáncot lejtenek, a ridikülből műkígyó tekeredik elő. Ez a kavalkád a publikum tetszésével találkozik, egyszersmind szinte teljesen zárójelbe teszi a történet szerelmi szálát. A lírai drámaiságot talán csak a báró (Bellus Attila) képviseli, a többiek lubickolnak a groteszk iróniában. A show-t Ecsedi Erzsébet és Besenczi Árpád kettőse viszi el. Az akcentusos Kubanek hentesnek még a szövegét is leporolták az ötletmesterek, hiába, a rezsicsökkentés bevetése igen csábító fordulat. Hunyadiné pedig, hát mit is mondhatnék, pazar. Nemkülönben élvezetes és vérbő Pap Lujza (a premierközönség őt láthatta, a másik szereposztásban Lőrincz Nikol Rica-Maca) valamint Hertelendy Attila szubrett-táncos komikus kettőse. Így aztán nehezebb dolga van a primadonnának (Foki Veronika, Kátai Kinga) és a bonvivánnak (Bot Gábor), nekik külön világot kellene építeniük. Éppen az operettek jámboran érzéki hagyományaiból. Ábrándosnak, édesnek lenni, de hogyan, ha közben a körülöttük lévők idézőjelbe teszik az egész dallamos szenvelgést: a szegény muzsikus vagy a gazdag báró lesz a befutó a naív Katókánál. Pedig fordulatos a sztori, aminek a szálai a Bajza utcai palotában futnak össze. Hogy aztán ott is Kubanek meg Hunyadiné vegye birtokba a rekeszizmainkat.Ebben a rendezői felfogásban ugyanis a szatíra, a szellemesség dominál. Amit szeretünk.
Ennek jegyében a szokásoshoz képest hangsúlyos a tánckarok szerepeltetése. Bakó Gábor koreográfus gondoskodik arról, hogy a színpad kellően belakott legyen. A folklorisztikus elemek mellett a polka, a keringő, a csárdás kötelező kellék, s szüzsé pedig azt is elviseli, hogy a szereplők leszóljanak a zenekari árokba Máriás Zsolt karmesterhez. Mindezért (tánc, ének) érdemel külön figyelmet a józsefvárosi nép, a polgárok, lakájok, vendégek, orfeum-lányok serege, benne Czegő Teréz, Ecsedi Csenge, Jurina Beáta, Kovács Kata , Kováts Dóra, Ludmány Levente, Lugosi Krisztina, Lupaneszku Vivien, Magyar Cecília, Marton Viktor, Mikita Zsuzsanna Lilla, Mrakovics Norbert, Nagy Nikolett, Nagy Péter János, Pete Zsuzsanna, Tornyos Ervin, Vass János Pál, Zsíros Viktor. Andics Tibor inasa, Bálint Péter házmestere, Farkas Gergő rendőre egészíti ki a városi látképet.
Az operett nem lehet meg csillogó jelmezek (Kemenesi Tünde), életteli polgári belsőket és palotákat idéző díszletek (Túri Erzsébet) nélkül. Ezúttal fölényesen jóra sikerültek. Pedig a rőf ruha mennyivel olcsóbb, mint a kulissza.
Arany Horváth Zsuzsa
2015. február 02.
