Az egerszegi színház fogadóterei új köntösben várják a publikumot

Nyáron kisebb felújításon esett át a Hevesi Sándor Színház épülete. Az eredményről tegnap helyszíni sajtótájékoztatón számolt be Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester és Szabó József, az intézmény gazdasági igazgatója.

PEZ_3138

Az ötvenes években művelődési házként funkcionáló Kosztolányi úti épületet 1983-ban alakították át és bővítették ki, hogy alkalmas legyen a zalaegerszegi állandó színház befogadására. A nézőtér teljes körű átépítésére 2000-ben került sor, azóta azonban nem történt komolyabb beavatkozás a házban. Mivel a nézőket váró fogadóterek állapota volt a legrosszabb, az AquaCityben évről évre megvalósuló hagyományos jótékony célú főzőverseny tavalyi, 12 millió forintos bevételének egy részét e célra ajánlották fel a szervezők. Ezt a rekordösszeget megyeszékhely önkormányzata 10 millió forinttal kiegészítette, így a kórházban genetikai labor létesült, s megújult a színházi földszint és az emeleti előtér padozata.
A munkák végeztével a napokban már a takarítás zajlik. A régi szőnyegeket eltávolították, a ruhatár előtti fogadótér és a lépcsők kövezetét újracsiszolták, az emeleti foyer, azaz az előcsarnok pedig különleges faburkolatot kapott.
- A felújításra régóta szükség volt, hiszen az évi 300 előadást 70 ezer néző, köztük 10 ezer bérletes látogatja - mondta Vigh László, hozzátéve, ennél nagyobb volumenű munkálatokra is szükség lesz, amihez ő maga is igyekszik kormányzati forrást szerezni. - A nyílászárók, a hangosítási és az energetikai berendezések felújítása is sürgető, emellett a színészház renoválását is szeretnénk elvégezni. Ehhez 1 milliárd forinton felüli összegre lesz szükség - mondta a képviselő.
Balaicz Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy immár kézzelfoghatóvá vált a víziparkos jótékony főzés tavalyi bevételének hasznosulása, s egyben arra biztatott, most vasárnap is minél többen vegyenek részt az idei akción, amelynek bevételéből liftet szeretnének építeni az idősek otthonában.
Szabó József, a Hevesi Sándor Színház gazdasági igazgatója arról tájékoztatott, hogy a padozatok felújítása 10 millió forintba került, a munkálatokat zalai cégek végezték el. Mint elmondta, a városi önkormányzat jóvoltából szeptemberben lezajlik a 36 színészlakást magába foglaló színészház tetőszerkezetének renoválása is.
Míg a nagyközönség majd az új évad első bemutatóján (Balfácánt vacsorára, október 7.) találkozhat először a megújult fogadóterekkel, a társulat tagjai már a szeptember 5-én sorra kerülő ünnepi évadnyitó után birtokba veszik a zalai kulturális élet zászlóshajójának tartott teátrum épületét.

Arany Horváth Zsuzsa

2016. augusztus 10.

Zalai Hírlap online