ÚJRA ELŐADÁST CSERÉLÜNK A JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZZAL!

Május 14– én 19 órakor a József Attila Színház mutatja be színházunkban is, Verebes István – Nemlaha György LUCIFER SHOW című zenés történelmi revüjét, melyet  Verebes István rendezett.

lucifershow-1400x788 

A korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal is előadást cserél a két intézmény.

Először, május 6-án 17 órakor a Hevesi Sándor Színház vendégjátékát, az egyik leghíresebb angol bulvárszerző Ray Cooney CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG című, London egyik elegáns kórházában játszódó bohózatát tekintheti meg a budapesti közönség a József Attila Színházban Besenczi Árpád rendezésében.

Majd május 14--én 19 órakor a József Attila Színház mutatja be színházunkban is, Verebes István – Nemlaha György LUCIFER SHOW című zenés történelmi revüjét, melyet szintén Verebes István rendezett. Ezúttal közel száz korabeli dalon keresztül mutatja be Lucifer Ádámnak és Évának egy-egy korszak sorsfordító történéseit, hangulatát. Ismerős slágerek csendülnek fel, mint például: Leszler József – Horváth Gyula: Hinni kell a boldogságban, Bródy János – Illés Lajos: Valahol egy lány, Gábor S. Pál – Szenes Iván: Hosszú forró nyár, többek között Fehér Anna, Kocsis Judit, Ömböli Pál, Zöld Csaba előadásában.

„Tárt karokkal” várjuk Önöket! Jó szórakozást kívánunk!