Egy érzékeny lelkű, önmagát folyton vizsgáló nő a deszkákon - Beszélgetés Kováts Dóra színésznővel
Vajon hány féle szerepet képes egy nő eljátszani a színpadon? Miként tudja alakítani önmagát több szemszögből, fiktív rokoni szálakat kapcsolva a történethez és saját személyéhez? Azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy Kováts Dóra, a Hevesi Sándor Színház színésznője az Advent a Hargitán című darabban minderre meglelte a választ.
Néhány héttel ezelőtt egyik „darabtársával”, Ticz Andrással már érintettük ezt a jellemében rendkívül erős drámát, Sütő András művét. Abban már akkor egyetértettünk, hogy lelkileg rendkívül nehéz, úgy a nézők, mint a színészek számára. Te miként élted meg a próbafolyamatot Rékaként?
-Ez egy rendkívül nehéz szerep, tekintve, hogy nem is egy embert játszom a darabban, hanem négyet. Játszom Rékát, a főszereplőt, a történeten belül egyszer a saját édesanyámat is, illetve a második felvonásban, amikor a történet szerint eltelt húsz év, az idősebb Rékát, majd a legvégén a saját lányomat. Ez négy teljesen különböző karaktert jelent, tehát ebből a szempontból különösen nagy munkát kellett fektetni a megformálásukba, hisz mindegyikük más élethelyzetben van, és mindegyikben hitelesnek kell lennem.
A darab azért is nehéz, mert nem egy vígjáték, hanem egy misztikus hangvételű, önváddal és keserűséggel teli dráma. Hazaviszed ilyenkor ezeket a színpadi terheket?
-Igyekszem nem hazavinni, de végeredményben elkerülhetetlen. Nehéz szerep, és az idő rövidsége miatt otthon is többet kellett rá készülnöm gondolatban is, mint általában, így óhatatlan volt, hogy hazavigyem. Réka nagyon szélsőséges érzelmeket él meg a darab során – én ilyenkor mindig megpróbálok kapcsolódási pontot találni a saját életemben, hogy még inkább azonosulhassak vele érzelmileg. Ahhoz, hogy hitelesen tudjam megformálni ezt a karaktert, nagyon mélyre kellett nyúlni a lelkemben. Hogy mennyire vagyok ilyen? Hát, én ezt a fajta színházat szeretem, ez áll hozzám igazán közel. Fájó és kemény munka, de jóleső. Ha az ember képes kifogalmazni magából ilyen nagyon mély fájdalmakat, az olyan, mintha üvöltene egy óriásit bele a világba, és utána jön egy olyan felszabadultság érzés, ami semmivel sem összetéveszthető. Szinte a saját életemben fellelhető problémák megélésére is kiváló, mintha kibeszélném magamból őket.
Ez a fajta mély érzelmi világ közrejátszott abban, hogy színésznő lettél?
-Bizonyára. Én a magánéletben is nagyon érzékeny és önelemző vagyok, szeretem figyelni az embereket, kitalálni, hogy mit gondolhatnak, és emellett igyekszem a saját érzelmi világomat folyamatosan fejleszteni.
Már gyerekként vonzódtam a színpad iránt, édesanyámmal nagyon sokszor jártunk színházba. A gimnáziumban lehetőségem is akadt, hogy kipróbáljam. Kéttannyelű suliba jártam, így az első szárnypróbálgatások spanyolul történtek az ottani színjátszó körben. Ezután már el se tudtam képzelni, hogy mással foglalkozzak, így a Gór-Nagy Mária Színitanodába jelentkeztem, ott végeztem Sztarenki Pál osztályában. Utána felvételiztem a zalaegerszegi színház stúdiójába, és itt maradtam.
Hogyan tanulsz könnyebben? A saját tapasztalataid alapján, vagy a mástól látott példákból?
-Tanulni mindenből lehet. A saját tapasztalataimra is hagyatkozom, illetve a kollégákra is. Ha nem vagyok bent egy próbafolyamatban, időnként akkor is szeretek beülni és megnézni, más miként játszik, hogy építi fel a megformált karaktert. Ha pedig bizonytalan vagyok valamiben, akkor kikérem az idősebb kollégák véleményét, segítségét.
Óriási az elköteleződésed, látom, ahogy beszélsz a munkádról. A színház az életed?
-Igen. Persze van magánéletem is, ami szeretek megélni. Nem tudnék mindent feltenni csak a deszkákra és elhanyagolni mellette az élet más területeit, bár tisztelem azokat, akik képesek ilyen áldozatra. Nekem szükségem van a magánélet nyugalmára, arra, hogy feltöltsön, és újabb tapasztalatokat adjon.
Mi, laikusok azért járunk színházba, hogy kikapcsolódjunk a mindennapokban. Hova jár a színész „levegőt venni”?
-A kedvesemmel nagyon szeretünk moziba járni, kirándulni, illetve van egy kiskutyánk, akinek a révén a kutyaiskola most már fontos része az életemnek, sőt, az a másik életem.
Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy amikor egy színész elmegy a moziba, akkor akarva-akaratlanul figyeli a másik játékát? Tudom, hogy a színpadi és a filmbéli munka egészen más, de vajon más szűrőn látjátok-e a szereplőket, mint mi?
-Azt hiszen igen, bár ez nem tudatos. Ha valaki nagyon jól formálja meg a szerepét, akkor képes vagy belemerülni a filmbe, menni a karakterrel és a végén rádöbbensz a zsenialitására. Ilyenkor még egy-két praktikát is elleshetünk a színésztől. Régi vágyam, hogy egyszer én is szerepelhessek filmben, hogy ott is kipróbáljam magam.
Nagyjából 9 éve, hogy Zalaegerszeg lett az otthonod. Teljesen beilleszkedtél?
-Úgy gondolom, hogy igen. Budapestről kerültem ide, ami ugye egy nyüzsgő nagyváros, Zalaegerszeg pedig a nyugalom szigete a maga természeti adottságaival. Én mindkettőt szeretem, a fővárosi pezsgést és a vidéki „csöndet” egyaránt. Imádok kirándulni a Csácsi hegyen, az Alsóerdőn, vagy a Parkerdőben.
Van egy nagyon általános kérdés, amit minden színésznek feltesznek és ne haragudj, de én sem kerülöm meg. Van szerepálmod, amit egyszer muszáj eljátszanod?
-Nincs, bár van bennem egy belső késztetés arra, hogy egyszer eljátsszam Júliát....
Azonban konkrétum nincs. Inkább mindig olyan szerepeket szeretnék, amikben tudok fejlődni. Így utólag visszatekintve Réka szerepe is egy ilyen, így akár mondhatjuk is rá, ha nem is volt tudatos, hogy ez egy igazi szerepálom. Annyira összetett, mély, sok munkát igénylő feladat volt a megformálása....ebből csak tanulni lehetett.
A színész élete nem egy könnyű élet. Amikor más otthon pihenget, ti akkor játszotok, amikor más munkába indul, ti akkor próbáljátok magatokat kipihenni. Elbírja ezt egy párkapcsolat?
-Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kedvesem is színész, így megértjük egymást, sőt, gyakran segítünk is a másiknak, ha elakad. Nem is igazán tudom elképzelni, hogy egy civil ember miként tudná feldolgozni ezt az időbeosztást.
Így viszont, ha ugyanabban a próbafolyamatban vagyunk a párommal, akkor még a munka során is együtt vagyunk. Otthon pedig igyekszünk mindent úgy beosztani, hogy az mindkettőnknek jó legyen. Úgy érzem, építjük, segítjük egymást és kiválóan mozgunk együtt ugyanabban a közegben.
Sárvári Viktória
2019. február 1.
zalaegerszegi7nap
