MADÁCH MOST: A TELJES SZÍNHÁZI SZAKMA ELMONDJA A TRAGÉDIÁT

A Színházak Éjszakája kezdeményezésére eddig több mint 700 hazai színművész vállalta, hogy okostelefonja kamerájába elmond néhány sort Madách Imre örökérvényű drámájából.

mad-768x452 

Az első szín már kész, ebben többek közt Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Csomós Mari, Földes László HOBO, Mácsai Pál, Schell Judit és Szabó Győző is látható. Év végére a teljes mű megelevenedik majd ebben a formában. A hiányzó színek mondataira még várják a jelentkezéseket.Többszáz magyar színész és gyerekszereplő vállalta, hogy pársoros részleteket mondjon mobiltelefonja kamerájába Az ember tragédiájából. A Színházak Éjszakája szervezőinek kezdeményezése jól csengő rekordkísérletként indult, mostanra azonban a teljes hazai színházi szcénát megmozgató szerelemprojekt lett belőle. Madách Imre drámai költeményének ebben a formában való megörökítése az utókornak izgalmas, egyszerűségében nagyszerű kísérlet, szép videó-albuma lehet korunk színészeinek. Eddig 44 fővárosi és vidéki társulat, kőszínházak és független csapatok csatlakoztak a projekthez.

A művészek szabadon választott módon és körülmények közt okostelefonjuk segítségével mondták el a számukra kijelölt szövegrészleteket a nyár folyamán. Megkötés a szövegen kívül nem volt. Akadt, aki a színházában vette fel, volt, aki lépcsőházban, nappalijában, parkban, a szabad ég alatt, vagy éppen tengerparton idézte a Tragédiát. A részleteket összeillesztve többórás, videós verzióban elevenednek meg az örökérvényű sorok, mi nézők pedig kíváncsian várhatjuk, ki és hol bukkan fel éppen a gondolatok tolmácsaként. A monumentális kezdeményezés célja, hogy év végére összeálljon a teljes mű, Madách halhatatlan drámai költeménye. Ez azt jelenti, hogy mintegy 800 színész vesz majd részt a projektben, ami a magyar színésztársadalom csaknem egészét jelenti. Az első tizenkét szín megvan, és az első már látható is többek között Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Csomós Mari, Földes László HOBO, Mácsai Pál, Schell Judit és Szabó Győző tolmácsolásában. A videót a Színházak Éjszakája Youtube-csatornáján lehet megtekinteni.

A tizenöt színből álló drámai mű utolsó három színének mondatai még hiányoznak, ezért várják a művészek csatlakozását. A jelentkezéseket október végéig kell elküldeni Spilák Klárának (), a projekt kapcsolattartójának.