ANNIE, a kis árva - a Hevesi Sándor Színház legújabb előadása
Éhes vagyok, mondja egy hajléktalan a tömegben.
Mi is.
Igazán csak most vesszük észre, mennyire hiányzik a jóindulatú segítség.
Mint egy falat kenyér.
Múltszázadelejei történet. Copperfield Dávid története kislány változatban. Nem édeskés, nem zavaró, hogy nem durvul be mai szinten, nem rántja le a sárba.
Széthúzódik a szánk az ellágyuló mosolytól. Gyönyörködünk, mintha mindenki az unokáját látná, mind nagyszülők lennénk, azok ilyen érzelgősek, nem voltunk mi ennyire sírósak, nevetősek még a tegnap...
De lehetetlen ellenállni a kis árvának, akit duplában játszik két színészcsemete. A kisebbik az édesebb, a nagyobbik már elindult a kamaszodás útján. Mit jelent egy-két év egy kislány életében! Szinte észrevétlenül nő kamasszá, és már más megítélés alá esik. Már nem lehet olyan cuki, koránál fogva sem.
Mindenki remek figurát állít a színpadra, sorolom, ahogy felötlenek bennem: Hertelendy Attila három szerepben brillíroz, elemében van, teljesen felszabadult, bohóckodik, ha akarnék, se tudnék belekötni, nincs hiányérzetem, öröme maradéktalan, hisz együtt játszik ő is a kislányával, aki alig látszik ki a földből, de már végig ugrálja/táncolja a többiekkel a két és fél órát. Nem véletlen, a legkisebbek tudják igazán meghódítani az embert. Úgy kell az ilyen kedves zenés-táncos történet a léleknek, mint balzsam a fájó sebre. Mesés, épp ezért ilyen kedves.
A mesékre jellemzően azok a szereplők maradnak meg inkább bennünk, akik a történet gerincét képezik: Annie(Besenczi Hella/ Mihály Adél), Oliver Warbucks (Besenczi Árpád), Grace Farell (Támadi Anita), Miss Hannigan (Ecsedi Erzsébet), Lily (Debrei Zsuzsanna), Kakas (Bot Gábor), Roosevelt (Mihály Péter), Bellus Attila (Ecsedi Erzsébettel való jelenetében), Kovács Martin (a milliárdos titkáraként főleg), de... minden kisebb vagy tömegszereplőnek van olyan legalább egy pillanata, amitől az egész előadás ilyen kedves, szerethető, megindító lesz. Például a zenekar! Szerves része az előadásnak, beöltözve, nemcsak díszletként fungálnak a tagok – remek ötlet, Böhm György a vájtfülűeknek is megnyeri a szívét az egész előadással. A szeretet-cunami végig söpör az egész előadáson. Ennek elindítója és töretlen fenntartója a főszereplő gyermek, a kis Besenczi lány, aki korához képest meglepő professzionizmussal viszi végig a figurát. Honnan veszi ezt? Mert annyi nem elég, hogy az apukám színházigazgató. Tündéri, bukik számra a jelző, és ez nem túlzás. Mihály Adélban már a kamaszlét kapuja előtt álló lányt látjuk, és elmélázok azon, milyen nehéz is a nők sorsa, amíg felnőnek. Amit teljesen elfogadunk a kisebbtől, az már a nagyobbiktól kevés, tőle mást várunk, magunk sem tudjuk mit, mert még kamasz, épp szirmait bontogatná, de még csak álmodik, érik benne az, akivé lesz. De már nem az, aki volt. Megváltozik az általa játszott Annie-hez a többiek hozzáállása is. Ami a kisebbiknél kedves, elfogadott, elbűvölő, vele már szigorúbb a nézői tekintet, ami az előadásra is rá nyomja a pecsétet. Olyan természetes ez, mint minden vajúdás, a teljes érettséghez vezető út egyik legambivalensebb szakasza, még nem tudjuk mi lesz belőle, de azt tudjuk, milyen volt: mint a kisebbik, aranyos, édesen okos, elragadó Hella. Tökéletlen a párhuzam, tudom, mégis fontos. Mennyire az határozza meg a véleményünket, amit éppen látunk – ha nem vagyunk képesek folyamatában szemlélni a történeteket. Emiatt is örülök ennek a duplaszereposztásnak és ajánlom mindkettejükkel megnézni, kedves közönség. Egy kis magunk múltjába visszanézéssel is megajándékoz ez az előadás. Hella elragadó, vele szemben nincsenek fenntartásaink, Adéltól már elvárunk valamit, és ettől egyiknek könnyebb, a másiknak nehezebb a dolga.
Ám a sikert nemcsak ők garantálják. Besenczi Árpád újabb árnyalatokkal gazdagítja eddigi eszköztárát. Visszafogottabban milliárdos, merészebben komoly, nagyobb hangsúlyt kapnak reagálásai, nemcsak a szerep krőzusi mivoltának köszönhetően. Mértéktartóbb, fegyelmezettebb, precízebb poénjai elsütésében is, még ha nem is tud ellenállni a „kézenfekvő párhuzamnak” ... Meghatódása az előadás végén közelebbivé teszi intézményvezetőként is.
Remek lehetőséget és (feltételezem) felhőtlen próbahangulatot teremtett a rendező. Ilyen könnyednek én még nem láttam Debrei Zsuzsannát, Bot Gábort, Hertelendy Attilát. Felhőtlen öröm tükröződött rajtuk, teljesen felszabadultan játszottak. Az örömtől, amit nekik szerzett a játék, szárnyakat kaptak és vitték magukkal a nézőt. A többiek is, akik villanásnyi jelenetekben mutathatták meg magukat, tánc közben – úgy léptek ki a kórusból, hogy pillanatra sem szakították meg a cselekmény ritmusát, színesebbé tették az egész kavalkádot. Támadi Anita érett nő a milliárdos titkárnőjeként szolid jelzéseivel, hogy fogadókész a személyes kapcsolatra is. Gyors és józan replikái kellően ellenpontozzák a különben habókos jeleneteket, melyek elsődleges rugója, mondanunk sem kell, Miss Hannigan. A virtuózitás, ami Ecsedi Erzsébet játékát jellemzi, a nagy komikusok sorába illeszti, azzal a plusszal, hogy a groteszk is az ő asztala. A megkeseredett árvaházi felvigyázó, a főgonosz szíve is meglágyul a gyermekek iránt, akárcsak a milliárdosnak, aki Annie-t végül örökbe fogadja. Annie töretlen, gyermeki bizalma, hogy érte jönnek a szülei, az ének, ami olyan hittel énekel annyira szívhez szóló, hogy mindenkit levesz a lábáról. Még Roosevelt elnököt is megihleti, s az egész ország a pozitív életszemlélet felé fordul. A csalókat leleplezik, a keményszívű gyermekfelügyelőnő meglágyul, a milliárdos bőkezű lesz, a csalókat lefülelik, Annie sorsa is biztos kezekbe kerül. Ki ne örülne a jó fordulatnak? És ki ne örülne a remek zenének, daloknak, táncoknak, a színészek léleksimogató alakításainak. Két földim, Czegő Teréz és Bálint Péter színművészek is jó szívvel vesznek részt a játékban kis jelenéseikkel. Bálint Péter a hajléktalan szerepében, amit kitaláltak neki, megint emlékezetes figurát rögtönzött. Fehér kesztyűs kézjátéka világít a sötétben, amint varázslótudományát kínálja, némán. Megjegyezzük mesébe illő finom kézmozdulatait, amivel a tömegben felhívja magára a figyelmet. Az Annie által neki nyújtott almát elfogadó hála, nemcsak az ő, a mi szívünket is bebalzsamozza – újabb tüneményes pillanat a művész tartózkodó, hivalkodásmentes alakításaiból: még itt vagyok, még tudok nektek mutatni valamit... Összeszorul az ember szíve, annyi fájdalom gyűlt össze, szépen, tolakodás nélkül a jelenetében.
Jó előadás volt. A kritikus letette a kihegyezett tollát, nézővé változott, aki egyszerűen örül, hogy vannak még felnőtteknek szóló mesék is, amik nem mentek ki a divatból.
A rendező munkája minden dicséretet megérdemel, olyan szépen fogja össze a jeleneteket, mind egy csokorba illeszkednek, amit nekünk a zalaegerszegi színészekkel átnyújtott.
Köszönjük szépen. Nagyon jól esett.
Nászta Katalin
2024. május 14.
