Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

falusi bohózat két részbenhonlap-02-bakterhaz-600x600

Színpadra írta: Tímár P éter 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fergeteges falusi bohózat, Rideg Sándor: Indul a bakterház című regényének színpadi változata. Tűzoltó zenekari rezesbanda fújja majd a talpalávalót a színházban, lesz az előadásban burleszkfilmbe illő hajsza, futás erre, menekülés arra, pillantás a szoknya alá, kukkantás a fazékba. És a házi szellem képében kísértő gézengúz is feltűnik majd a düledező bakterház padlásán, hogy újabb és újabb lendületet adjon a cselekménynek.

A kamaszgyerek, Regős Bendegúz, akinek az életben még soha nem sikerült semmi, és akiről csak az jut az emberek eszébe, hogy: „Bár akasztottak volna föl kétnapos korodban!”, kimarad az iskolából, s az anyja egy kupec segítségével kiadja tehénpásztornak.

Így jut el a haramiaképű Szabó bakterhez, akinél a vasút mellett kell legeltetnie a teheneket. De hiába jó szándékú gyerek ez a Bendegúz, többnyire mire „végére ért a szándékának, esett bele a fene...”. A fiút sok megaláztatás éri, még akkor is, ha megvan a magához való esze. De a jókedve sohasem hagyja el. Vecsés és Ferihegy határában, hogy a tehenek kövérre hízzanak, kénytelen tilosban legeltetni, amitől aztán kapja rendesen a parasztok botütéseit. Az életét azonban megkeseríti a bakter anyósa, a Büdös Banya, akitől a tiszta víz is ecetté válik a szájban. Aki olyan lapos elölről, mint a lángos, és hátulról olyan görbe, mint a Szent Gellért-hegy.

A történet, amely a Hevesi Sándor Színház színpadán megelevenedik, nem véletlenül lett generációk kedvence.

 

Szereposztás: 

 

Bendegúz - Besenczi Zsongor / Kovács Dávid

Bakter - Besenczi Árpád Jászai-díjas

Banya - Cseh Richárd

Toppancs - Kiss Ernő Jászai-díjas

Borcsa - Debrei Zsuzsanna 

Piócás - Farkas Ignác Jászai-díjas

Csendőr I. - Hertelendy Attila

Csendőr II. - Fritz Attila

Buga Jóska - Szakály Aurél

Rozi - Kovács Virág

Marhakereskedő - Farkas Gergő

Rozi apja - Andics Tibor 

Zenészek:

D. Varga Ádám, Görög Ferencz, Hertelendy Attila, Jens Christian Clausen, Schüttönhelm Tibor 

 

Díszlet: Michac Gábor
Jelmez: Túri Erzsébet
Mozgás: Bakó Gábor
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Világítás: Gibárti Tibor 


Ügyelő: Kovács Arnold 
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi  

Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy-díjas

Bemutató: 2023. október 13.


Az előadás főtámogatója:

intertefu 


Legközelebbi előadások:

2023. október 12. (csütörtök)19:00Házi főpróbaSzínház
2023. október 13. (péntek)19:00Bemutató előadásHevesi-bérletSzínház
2023. október 14. (szombat)19:00Nádasdy-bérletSzínház
2023. október 17. (kedd)15:00Deák-bérletSzínház
2023. október 17. (kedd)19:00Hetényi-bérletSzínház
2023. október 18. (szerda)15:00Móra-bérletSzínház
2023. október 18. (szerda)19:00Dajka-bérletSzínház
2023. október 25. (szerda)19:00Kabos-bérletSzínház
2023. október 26. (csütörtök)15:00Csukás István-bérletSzínház
2023. október 26. (csütörtök)19:00Madách-bérletSzínház
2023. október 28. (szombat)19:00Máriáss-bérletSzínház