PETER

osztálytermi színházi nevelési előadás (TIE)

peter

 

Ajánlott korosztály: 14-19 év  

Erlend Loe Naiv.Szuper. és  Roger Kurland Játszótér című művei nyomán, J. M. Barrie Peter Pan a Kensington Parkban és Peter Pan és Wendy című regényei által inspirálva írta: Madák Zsuzsanna

Az Erlend Loe-regényt fordította: Vaskó Ildikó
A Roger Kurland-regényt fordította: Szöllősi Adrienne, Petrikovics Edit



Pán Peter félig emberfiú, félig tündérfiú. Nem akar felnőtté válni. Tud repülni, Seholországban él, ahol a gyerekek nem nőnek fel soha.

A Peter egy 21. századi Pán Péter-történet. Felnőtt egy generáció (Y), amelynek rettenetesen bizonytalan a jövőképe, és felnövekvőben van egy másik (Z generáció), amelynek fiataljai pár éven belül hasonló helyzetben fogják találni magukat. Ezek az „Én generációk”. Számos Y generációs fiatal ódzkodik a felnőttséggel együtt járó kötelességektől, a munkavállalástól, a felelősségvállalástól. Kerülik az elköteleződést, és a gyermeki örömeket részesítik előnyben. Ők a hunédzserek, akik inkább bennragadnak a mamahotel komfortos fogságában. Ez tipikus európai jelenség 2015-ben. Kapunyitási pánik, Pán Péter-szindróma. Kik tehetnek erről? A fiatalok? A szüleik? A fogyasztó- és élményközpontú jelenre koncentráló és egyben infantilizáló média- és reklámipar? Ezekről a kérdésekről szeretnénk a diákokkal közösen gondolkodni.


A huszonöt éves Peter nem találja a helyét a világban. Elköltözik a szüleitől. Jelenleg a bátyja lakásában tartózkodik. Átmenetileg. Amíg a testvére üzleti úton van New Yorkban. Úgy érzi, hogy pontosan erre van szüksége: egyedüllétre és egy kis időre. Kutatja az összefüggéseket, listákat ír arról, hogy mivel rendelkezik, mivel nem rendelkezik, milyen tárgyra van tulajdonképpen szüksége, miért volt annyira oda kiskorában, mik azok a dolgok, amelyek kiborítják. Megpróbál válaszokat keresni arra, hogy mi végre van a világon. Videóüzeneteket készít barátjának. Ezeken az üzeneteken keresztül ismerkedünk meg Peterrel, Peter családjával, „barátaival” és új kapcsolataival.

Peter hasonló kérdéseket feszeget, mint a Semmi Pierre Anthonja. Azonban a norvég egyetemista fiú a nyolcadikos hordószónok párjával ellentétben nem a tagadásba veti az energiáját, hanem keresi, kutatja a válaszokat. Erre a kutatásra vállalkozunk azokkal a diákokkal, akik kíváncsiak Peterre.

 

Madák Zsuzsanna

 

Programunkkal „házhoz”, azaz osztálytermekbe megyünk. Az előadás néző- és játékterét iskolapadokból és székekből alakítjuk ki. A színházi előadást interaktív játékokkal szakítjuk meg, hogy az osztályközösséggel közösen gondolkodjunk azokról a kérdésekről, amelyeket a történet szereplője, Peter körüljár.

 

A programot kifejezetten egy osztály vagy egy iskolai kisközösség számára ajánljuk (korosztály: 14-19 év). Egy alkalommal egy osztály vagy egy kisközösség (20-36 fő) tud részt venni az előadáson. 30 iskolatárs még nem feltétlenül jelent közösséget, fontos, hogy a fiatalok ismerjék egymást, hogy egy csoporthoz tartozzanak (pl.: színjátszó csoport, sportcsapat stb.), hiszen elengedhetetlen, hogy a közös játék számukra biztonságos keretek között valósuljon meg. Az előadás jó formája lehet a színházzal való első találkozásnak is!

 

Peter szerepében: Mihály Péter  #produkciosszorok_15_16_peter.page1

 

Színházi nevelési konzulensek: Cziboly Ádám, Bethlenfalvy Ádám

 

Súgó: Jurina Beáta

Rendezőasszisztens: Pete Zsuzsanna

 

Rendező, foglalkozásvezető: Madák Zsuzsanna

 

Bemutató: 2016. január 27.

Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

# NKA_logo_2012-CMYK

Kapcsolódó oldalak: