Lépések a teljes megújulás felé

A Besenczi Árpád csaknem egy évtizeddel ezelőtti, első igazgatói kinevezése után, az elért sikerek és eredmények hatására — a bérletesek száma az évek alatt megduplázódott — mára elültek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház körüli viharok, amit legfőképp az bizonyít, hogy a városi közgyűlés egyhangúlag megszavazta vezetői munkájának folytatását. 

istenpenze-33- 

A régi-új igazgató, aki továbbra sem mondott le színészi, rendezői ambícióiról, immár harmadik ciklusát kezdi meg 2020 februárjában az intézmény élén. A következő évadban a teátrum hat nagyszínpadi produkciót mutat be, ifjúsági, valamint stúdiószínpadi előadást is műsorra tűz, törekedve a műfaji sokszínűségre. Ebben olyan országosan elismert színészek és rendezők is segítenek művészetükkel, mint például Csiszár Imre, Eperjes Károly, Koltai Róbert és Sasvári Sándor.

– Érez elégtételt a személyét korábban ért támadásokért? Egyáltalán, hogyan gondol vissza a kezdeti időkre?
– Már régóta nem foglalkoztat ez a kérdés, és elégtételt sem érzek, mert a gondolataim nem a múlton járnak, hanem a jelenen és a jövőn. Természetesen az elején kicsit bántott a sok nemtelen támadás, de az eredmények engem igazoltak, illetve igazolnak. Tettem és azóta is teszem a dolgomat, aminek meg is van a gyümölcse, hiszen az intézmény egyre népszerűbb, egyre látogatottabb lett. A bérletesek és az előadások számát néhány év alatt megdupláztuk, jelenleg tizenkétezer bérletesünk van, s az elmúlt igen sikeres, izgalmas és mozgalmas évadban háromszázhatvan előadást tartottunk.

– Melyik ciklusa volt szakmailag a nehezebb?
– Egyértelműen az első, hiszen az új körülményekkel és a társulattal való ismerkedés, összecsiszolódás sok időt vett igénybe, ezenkívül a város vezetésével, a testülettel is el kellett magam fogadtatni. Úgy érzem, sikerült, másodszorra is bizalmat kaptam. Az elmúlt öt év pedig egyértelműen arról szólt, hogy évről évre több lett a bérletesünk, méghozzá nemcsak Zalaegerszegről és a megye településeiről, de még Szombathelyről és Szlovéniából is jöttek. Nagy örömünkre egyre több – mintegy 65 százalék – köztük a fiatal, ami igen figyelemreméltó adat.

– Mi a látványos fejlődésük, sikerük titka?
– A műfaji és stílusbeli sokszínűség, amelyre minden évben törekszünk, valamint a témaválasztás és az előadások színvonala. Az is fontos, hogy a Tantermi deszka programunkkal sikerült megszólítani a fiatalabb korosztályt. Egy-egy iskolai osztály olyan előadást tekint meg, amelyben több konfliktushelyzetet dolgozunk fel, s ezeket egy interaktív órán meg tudják beszélni. A diákok nagyon szeretik ezeket a rendhagyó előadásokat, mert játékos formában sokat tanulhatnak belőlük. Ezt a programot folytatjuk a következő évadban is.

A Jászai Mari-díjas színművész Marley szerepében az Isten pénze című musicalben
Fotó: Hevesi Sándor Színház

– Milyen előadásokat tartogat az ősszel kezdődő új évad?
– A műsorterv összeállításánál most is a műfaji sokszínűségre törekedtünk, megőrizve a népszínházi modellt. A művek színpadra állításában országosan elismert színházi szakemberek is részt vesznek. Az új évad a Zrínyi 1566 című rockmusical bemutatójával kezdődik október 11-én, pontosan tíz évvel a szigetvári ősbemutató után. A Moravetz Levente, Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián és Papp Zoltán szerzők által jegyzett történelmi előadás a kőszínházban is megállja a helyét. A címszerepet Zalaegerszegen is Sasvári Sándor alakítja. Két héttel később, október 25-én Claude Mag­nier Oscar című vígjátékát állítom színpadra, decemberben pedig egy feketekomédiát mutatunk be, Tracy Letts író Augusztus Oklahomában című művét Funtek Frigyes rendezésében. Január 31-én Csiszár Imre rendezésében és Eperjes Károllyal a főszerepben Örkény István regényének színpadi adaptációját, a Tóték című tragikomédiát láthatja a közönségünk. A kőszívű ember fiai című előadást március 13-án mutatjuk be, a Jókai-regény színpadi változatát Böhm György rendező és Korcsmáros György írta. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját, a Sose halunk meg című zenés művet Koltai Róbert állítja majd színpadra április végén, amelyben a főszerepet is ő alakítja kettős szereposztásban. A színház próbatermében, stúdiószínpadi előadásként, Farkas Ignác Egressy Zoltán Sóska, sült­ krumpli című komédiáját rendezi meg. Az ifjúsági előadásunk az Óz, a nagy varázsló című mesemusical lesz zalaegerszegi gyermekek fellépésével, rendezője Tompagábor Kornél. A Tantermi deszka elnevezésű színháznevelési program pedig két produkcióval bővül, az általános iskolásokat Geoff Gillham Csontketrec című darabjával, a középiskolásokat klasszikus, ókori történettel szólítjuk meg, amelyet Mihály Péter állít színpadra.

– Hány darabban láthatjuk színészként?
– Tavaly négyben játszottam, igaz, egyben beugróként. Az idén háromban szerepelek, például az Oscarban, amelyet rendezek is.

– 2020 februárjában jár le második ötéves mandátuma. Mit vár ettől az időszaktól?
– Szó szerint teljes megújulást. Az egykor művelődési házként szolgáló igen régi épületben nincs forgószínpad, elavult a fény- és hangtechnikánk, nincs stúdiószínpadunk sem. Lesz tehát bőven tennivalónk az elkövetkezendő években is. Mindenekelőtt elengedhetetlen a színház teljes felújítása, ami igen jelentős összegbe, több milliárd forintba kerül majd, és talán egy-két év múlva meg is kezdődhetnek a munkálatok. A tervek szerint a harmadik ciklusom végére már egy megújult, modern Hevesi Sándor Színházban várhatjuk nézőinket.

 Temesi László

2019. Július 30.

Magyar Nemzet