Nyitott Fesztivál az EgerszegFeszten

Besenczi Árpád, a zalaegerszegi teátrum igazgatója elmondta: a korábbi fesztiválokhoz is mindig kapcsolódott valamiképpen a színház annak jegyében, hogy az intézmény ne egy megközelíthetetlen elefántcsonttorony legyen. Most újra kinyitják a színházat, a társművészeteket is befogadják: könyvbemutatót és Buday Mihály festőművésszel performanszot is tartanak.

besifoto



Az első este az Egy bolond százat csinál című vígjátékkal zárják a napot, a másodikon pedig a Kvártélyház Szabadtéri Színház a Padlás című musicalt adja elő. Mindkét napon újra lehetőségük lesz a látogatóknak kulisszajárásra, ahol a színművészek vezetik az érdeklődőket a nézők előtt többnyire elzárt terekben. A teátrum előtti szabadtéri színpadon gyerekprogramokat, zenei és bábelőadásokat tartanak, Bot Gábor színművész a zalaegerszegi szimfonikusokkal ad majd közös koncertet - emelte ki Besenczi Árpád.