"Aki nem tud kiszolgálni, menjen el vendégnek!"

Hétfőn, már reggel nagyüzembe csöppenek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház jegyirodájában, ahol egymást érik kéréseikkel a betérők.

szervi 

Rá is kérdezek a látottakra Nagy Ferencnél, a színház szervezési osztályának vezetőjénél.

– Mivel hamarosan itt az évad vége, sokan szeretnék megnézni még azokat a darabokat, amelyekre eddig nem sikerült eljutniuk. Egyébként nagyon jó évadot zárunk, most jobb helyzetben vagyunk, mint az elmúlt három évben ilyenkor, hiszen nagyobb a biztonságunk, nem röppennek fel hírek arról, hogy előadások maradnak el, vagy be kell zárnunk. Nem várunk negatív bejelentésekre, további nehézségről szóló hírekre – válaszolja Nagy Ferenc, a sokak által Francinak szólított szakember, akivel röviden áttekintjük, milyen negatívumokat hozott a színház számára a Covid-járvány, s az azt követő energiaválság. – A 2018-19-es, illetve a 2019-20-as évadban, vagyis a járvány előtti időszakban 11 ezret meghaladó volt a színház bérleteseinek száma. Ez a vidéki színházak rangsorában, a város nagyságához mérten, nagyon eredményes bérletvásárlásnak számított. A maradék jegyeladással és a bérletszünetes előadásokkal együtt mintegy 72-75 ezer volt a nézőszámunk.A járvány előadásszüneteket okozott, ami már érintette a 2020-as tavaszi idényt is, hiszen az utolsó kettő előadást nem tarthatták meg. A hat előadásos bérletekből 4-4-et tudtak lejátszani. A következő, a 2020-21-es évad volt, amire teljességében rányomta bélyegét az egészségügyi vészhelyzet, a több mint 11 ezerről 3657-re csökkent a bérletesek száma.  Az összes nézőszám pedig 75 ezerről 33 ezerre esett vissza...

– Erre az időre adtuk meg azt a lehetőséget, hogy az előző évadban elmaradt két előadás árával csökkentett áron lehessen megvenni a 2020-21-es évad bérleteit. Nagyon sokan, körülbelül a 30 százalék nem élt ezzel, hanem inkább teljes áron, támogatásnak szánva vásárolták meg bérletüket, hiszen tudták, igen nagyok a színházunk veszteségei. Számos megható történetet tudnék erről mesélni. Egy általam jól ismert egyedül élő kisnyugdíjasnak magam javasoltam, hogy vegye igénybe a kedvezményt, hiszen tudtam, milyen körülmények között él, de ezt határozottan elutasította, kijelentette: ő is támogatni szeretné a színházat. Még fájóbb, hogy jó pár hűséges bérletesünk örökre eltávozott közülünk. Mindenkire másként hatott a Covid, sokan féltek tőle, s távol maradtak akkor is, amikor már nézőket fogadott a színház – összegzi az osztályvezető.

Mint megtudjuk, bár a 2021-22-es évadnál is éreztette hatását a Covid, ebben az évadban már a bérletesek száma 5700-ra emelkedett, az összes nézőszám pedig 38600-ra nőtt.

– Viszont ekkor is éreztük, hogy az emberekben nagy a bizonytalanság. Sokakkal beszéltünk telefonon, tartottuk velük a kapcsolatot, elmondták, nehezen mozdulnak ki az otthonukból. Természtesen, a távolmaradásnak már több összetevője volt, megéreztük például az utazási költségek jelentős emelkedését is, hiszen a vidéki nézők aránya lassan nagyobb lesz a zalaegerszeginél, s ezek a költségek visszafogták a beutazó nézőink számát. Így érkeztünk el a 2022-23-as évadhoz, ami megint válsággal kezdődött. Éppen hogy kilábaltunk a Covidból, jött az orosz-ukrán háború és az energiaválság, ami miatt jelentős fűtési korlátozásokat vezettek be. Ez nemcsak az intézményeket érintette, hanem a családokat is. A színházak egy része ezt úgy kényszerült átvészelni, hogy bezárt. Többszöri, hosszú és őszinte egyeztetés után mi nyitva maradhattunk. Ilyen nagy számú bérletes mellett a bezárást alaposan meg kellett gondolni, mert az ebből adódó károk nagyobbak lehettek volna, mintha tovább játszik a színház. Arról nem is beszélve, évek kellettek volna, hogy az emiatt elveszített nézőket visszahozzuk. A városvezetés a nyitvatartás mellett döntött. A lehetőséget megragadva, a nézők és a színház nevében is megköszönjük Zalaegerszeg vezetésének, Balaicz Zoltán polgármesternek, hogy színházunk folyamatosan és eredményesen működhetett. Ez alapvetően közrejátszott abban, hogy a 2022-23-as évadban a bérletesek száma s az összes nézőszámunk is tovább emelkedett. Az összes bérletesünk száma 6634-re nőtt, az összes nézőszám pedig elérte a 43 ezret. Most, az utolsó előadások is telt házzal mennek, az emberek szeretnék kihasználni, hogy még két hétig nézőket fogad a színházunk – összegzi Franci, aki bemutatja csapatát: Török Annamária szervező titkárt s a két jegypénztárost, Kovács-Horváth Alexandrát és Boronyák Alexandrát. Folyamatosan nyitva az ajtajuk, a nézők a konkrét jegyigényeik mellett tanácsokat kérnek, útbaigazítást várnak, s ami az itt dolgozók számára a legfontosabb, hogy a találkozás végén jegy vagy bérlet nélkül ne távozzon senki...

– Alapelvünk, aki nem tud kiszolgálni, az menjen el vendégnek! Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy itt vendégek mi nem lehetünk, csak olyan emberek, akik azért felelnek, hogy az előadások alatt a nézőtér széksorai megteljenek – érvel az osztályvezető.

A színháznak vannak szociális megfontolásai is, odafigyelnek arra, hogy az emberek anyagi helyzetükből adódóan el tudnak-e jönni a színházba.

Kedvezményes bérletvásárlási lehetőséget adnak – a bemutató előadásokra szóló bérlet kivételével – a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, a tartósan munkanélküliek, továbbá a csoportosan színházba járó diákok, illetve azon pedagógusok részére, akik partnerek abban, hogy minél nagyobb számban érkezzenek az előadásokra tanulók.

– Ahogy a lehetőségeinket látjuk, s hacsak nem történik olyan újabb drámai fordulat, amilyen az elmúlt három évben ért bennünket, bízunk benne, hogy a következő évadra a bérleteseink száma eléri a 9 ezret. Szeretnénk, ha Egerszeg diáksága legalább olyan számban érkezne az előadásainkra, mint ahogy az a Covid előtti időszakban volt, mert például a vidéki diákok a jelentős beutazási költségeik és az utazásra fordított többletidő ellenére Nagykanizsáról, Marcaliból, Sárvárról már majdnem ugyanolyan létszámban jönnek az előadásainkra, mint a korlátozások előtt. Abból a tényből kiindulva, hogy a bérletes előadásainkon majdnem minden olyan szabad helyet eladunk, amelyek bérletben nem keltek el, a felnőtt nézőinknél is lehetőséget látunk bérletnövelésre. Ez az évad minden darabjára igaz, vagyis a darabok tetszése közel egyöntetűnek számított. Azokat, akik eddig jegyekkel jöttek hozzánk, megszólítjuk, hogy inkább vásároljanak bérletet, mert ezzel minden előadásra biztos helyük lesz, s anyagilag is jobban járnak – ajánlja Franci, s kitér arra, hogy a szervezési osztály feladata nemcsak a nézők, hanem a színházat anyagilag támogatók körének szervezése, kapcsolattartása is, akikről Nagy Ferenc elismeréssel szól. A színház köszöni segítségüket, azt pedig különösen örömmel tudatják, hogy az elmúlt három vészterhes évben a támogatóik nem pártoltak el a színháztól.

– Az évadot május 12-én a Tanulmány a nőkről című előadás „darabtemetésével” zárjuk.  A bérleteket július 10-ig árusítjuk, majd augusztus 21-től folytatjuk. Az új évad szeptember végétől indul, az első bemutatónk a Ballépés jobbra című vígjáték lesz szeptember 29-én a Jászai-díjas Besenczi Árpád rendezésében – mondja befejezésül Nagy Ferenc.

A  jövő évadban vendégként láthatjuk Rékasi Károlyt Hunyady Sándor A három sárkány című vígjátékában. Rékasi Károlyt már többször is láthatták a Hevesi-színház deszkáin, s ő volt lapunk Zala Szépe gáláinak itteni házigazdája is. 

Győrffy István 

2023. április 26.

Zaol